, ,

A gyulladás szerepe a meddőségben – 3. rész: Gyulladásgátló ételek

Azoknak az embereknek, akik rendszeresen fogyasztanak olyan ételeket, amelyek csökkentik a gyulladást, csökkent esélyük van krónikus gyulladásos betegség kialakulására.

Sok nőnél a terméketlenség, illetve azt azt okozó probléma krónikus gyulladásokhoz kapcsolódik, mint például az endometriózis, a PCOS, a miómák, petefészek ciszták. Egyéb, a gyulladásos válaszhoz kapcsolódó, terméketlenséget jelző és okozó betegségek az immunológiai okokból előidézett ismétlődő vetélés, a szisztémás gyulladások és a Hashimoto pajzsmirigy gyulladás.

A cikksorozat első részében arról volt szó, mi az összefüggés a gyulladás és a meddőség között.

A második részben pedig átnéztük, mik okozhatnak gyulladást.

5 gyulladáscsökkentő étel, amit minden nőnek érdemes fogyasztania

Számos, naponta fogyasztott élelmiszerről kimutatták, hogy hozzájárul a krónikus gyulladásokhoz. Fontos elkerülni ezeket az ételeket, de sokkal könnyebb megváltoztatni étrendedet akkor, ha tudod, mit kell enned. Mindannyian tudjuk, hogy a feldolgozott, finomított ételekkel fel kell hagyni és egész ételekkel érdemes helyettesíteni őket – ez az alapja az egészséges gyulladásgátló reakció előmozdításának. Ezen kívül vannak olyan speciális ételek, melyek természetes módon, természetüknél fogva gátolják a gyulladást…

5 gyulladásgátló étel van, melyek heti rendszerességgel való fogyasztásával minden nő támogathatja a megfelelő gyulladáscsökkentő reakcióit. Ezek az élelmiszerek gátolják a prosztaglandin PGE2 (proinflammatorikus válasz) termelését azáltal, hogy növelik a PGE1 szintet, és előmozdítják a PGE3 szintet, melyek blokkolják a PGE2 termelődését.

1. Lazac

Hihetetlen gyulladáscsökkentő étel… a termékenység szolgálatában nekem is az egyik nagy kedvencem! Ez a hidegvízi, mélytengeri, zsíros hal gazdag omega-3 esszenciális zsírsavban DHA-t (dokozahexaénsav) és EPA-t (eikozapentaénsav) tartalmaz. A DHA és az EPA növeli a PGE1-et, és elősegíti a PGE3-útvonalat.

Az alaszkai vadlazacot hetente 2-3-szor fogyaszd, vagy helyettesítsd valamilyen más hidegvízi hallal, például makrélával, szardínával vagy pisztránggal.

2. Ananász

A bromelain egy proteáz növényi enzim, mely az ananász magjában található. A bromelain gyulladásgátló, és kimutatták, hogy növeli a méhnyak nyálkahártyáját és így a megtapadás esélyét a terhesség korai szakaszában.

Fogyassz ananászt hetente 3–5 alkalommal (természetesen NEM a konzerv ananászra gondolok). Az ananász kiváló turmix alapanyag is, áfonyával, mentával és egy kis friss gyömbérgyökérrel igazi íz-orgiát kapsz. Az fontos, hogy az ananász friss vagy esetleg fagyasztott legyen, soha nem konzerv, mert az túl sok cukrot tartalmaz, és a magjából szinte semmit nem tartalmaz. Egy másik opció a frissen facsart lé elfogyasztása, ha italként szeretnéd meginni (dobozos levek itt is kizárva!).

3. Csípős gyógynövények: fokhagyma, gyömbér és kurkuma

Kurkuma – gyulladáscsökkentő fűszer a termékenység nagy támogatója – Fűszerezd ezzel a hármassal az ételeidet! A fokhagyma, a gyömbér és a kurkuma mind immunválaszt segítő gyógynövények, melyekről kimutatták, hogy a gyulladásos utak lezárásával csökkentik a test gyulladását.

Adj friss szeletelt fokhagymát minden ételedhez. Nem véletlenül használják több kultúrában is a fokhagymát alapfűszerként (mint a modernebb magyar konyhában a vöröshagymát és a paprikát). Házi készítésű salátaöntetek, mártások, levesek és egytálételek készítéséhez használhatod fel.

A frissen reszelt vagy szeletelt gyömbér melegítő hatású (a kismedence szervei imádják) és gyógyító fűszer. Az ázsiai ételek gyakori résztvevője. Adj 1-2 körömnyi hámozott friss gyömbérgyökeret a friss gyümölcskeverékedhez vagy turmixodhoz. A gyömbértea szintén csodálatos étkezés után vagy közben. Támogatja az egészséges emésztést is, amely a gyulladásos betegségek gyógyulásának egyik első –legfontosabb – lépése.

A kurkuma gyönyörű aranysárga fűszer, amely a curry színét is adja. Magas kurkumin-tartalma nagyon értékes, kimutatták, hogy gátolja a gyulladáskeltő enzimeket. Adj a szárított porból a rizshez, sültekhez, a rizses egytálételekhez. Ha nem úgy főzöl, hogy elégszer használd (mint ahogy például én), akkor készíts belőle Aranytejet vagy szedd kiegészítőben (ennek további plusz előnye az egyéb hatóanyagok kombinációjának hála az, hogy már nem csupán a bélrendszerben fogja kifejteni a hatását).

4. Őrölt lenmag

Magas rosttartalma miatt tavaszi tisztítókúráim szerves része. Továbbá esszenciális zsírsavakat is tartalmaz (ha frissen őrlöd vagy töröd össze a mozsárban), melyekről ismert, hogy gátolják a PGE2-t. A lenmag kiváló a krónikus gyulladások csökkentésére. A magas rosttartalom megvédi a beleiket a gyulladásos méreganyagok felszívódásától is. Az őrölt lenmag további előnye ezen kívül, hogy elősegíti az egészséges ösztrogén anyagcserét. De CSAK AKKOR, ha a ciklus első felében alkalmazod és kúraszerűen, hosszú távon ugyanis nem jó túlzásba esni vele, mert akkor megboríthatja az egészséges ösztrogén-progeszteron egyensúlyt.

Annak érdekében, hogy e kis magból teljes mértékben kiaknázhassuk az előnyeit, feltétlenül frissen őrölve kell enni. A test nem képes megemészteni az egész magot, és az, amit nyerhetnénk vele, csak távozik a széklettel. A magokat légmentesen záródó üvegben, hűtőszekrényben tárold. Minden nap mérj ki 2 evőkanálnyit belőle egy kávédarálóba és őröld finom porrá. Add így hozzá az ételeidhez, turmixokhoz, teljes kiőrlésű gabonafélékhez és salátákhoz.

5. Sötétzöld leveles zöldségek

A brokkoli mellett az olyan zöld zöldségek, mint például a tengeri moszat, a kelkáposzta, a mángold, és a spenót E-vitaminban, rostban és növényi tápanyagokban gazdagok, melyekről mind kimutatták, hogy betegségeket akadályozhatnak meg. Az E-vitamin különösen védi a testet a citokinek néven ismert gyulladáskeltő molekuláktól. Ezeket a zöldségeket feltétlenül párold meg, mivel a forró gőz javítja a tápanyagok biohasznosulását, ugyanakkor támogatja az egészséges gyomor-bél nyálkahártyát. Próbálj meg enni belőlük legalább 1-2 adagot (maréknyit) naponta, persze hol egyiket, hol másikat, nem kell mind egyszerre.

Bárki számára, aki meg akarja őrizni nőgyógyászati és hormonális egészségét, vagy gyógyulni szeretne, sokat segít a fenti 5 étel rendszeres fogyasztása.