Tag Archive for: NŐI TEST

A felsorolt tüneteken és betegségeken úgy lehet valóban segíteni, ha arra törekszünk, hogy megszüntessük a betegség kialakulásának az okát.

Mivel a betegség táptalaja az ellensúlyozatlan és túltengő ösztrogén, ezért meg kell szüntetnünk az ösztrogén-dominanciát, azaz ellensúlyoznunk kell azt progeszteronnal.

Az ösztrogén komoly mennyiségben képes tározódni a zsírsejtjeinkben, ezért csak úgy “kiüríteni” sajnos nem tudjuk a fölösleget, hanem a szervezet progeszteron szintjét kell növelni, mely képes lesz ellensúlyozni az ösztrogént.

Ez az egyetlen természetes, ugyanakkor hatékony módja a felborult egyensúly helyreállításának.

A hormonharmónia megteremtésére csak és kizárólag természetes (természet-azonos) progeszteron hatóanyagot szabad alkalmazni, amely molekula szerkezete teljesen megegyezik a saját petefészkünk által termelt progeszteronéval.

Figyelem: erre a célra szintetikus progesztin az alkalmazása nem ugyanaz, sőt veszélyes is lehet! Olvass róla többet itt!

A progeszteron szint helyreállításával elérjük azt, hogy a mérleg nyelve fokozatosan visszabillenjen – azaz az egyensúly újra helyreálljon.

Onnantól, hogy az egyensúly helyreállt, az ösztrogén-dominancia által előidézett tünetek és betegségek fokozatosan elkezdenek enyhülni, visszahúzódni, majd elmúlni – hiszen nincs többé táptalajuk.

Amit minden nőnek tudnia kellene…

Egy női szervezetben két nemi hormon termelődik és dominál és ennek a kettőnek, az ösztrogénnek és a progeszteronnak a kényes egyensúlya határozza meg egy nő egészséget. Ha kettejük között megvan a harmónia és az egyensúly, egy nő egészséges testileg és lelkileg is!

Viszont ha ez az egyensúly felborul, és az ösztrogén kerül túlsúlyba, akkor különféle nőgyógyászati panaszok jelentkeznek.

Ez a kényes egyensúly úgy borulhat fel, hogy amíg progeszteront csak saját termelésből tudunk beszerezni (mellékvese és petefészek termelik), addig ösztrogént sajnos környezeti mérgekből is, ún. xeno- ösztrogénekből. Ezek a fogamzásgátlókban találhatók, de a pcb, ddt, nonylphenol, klór és dioxin származékok is ilyen anyagok, amelyek a szervezetbe bekerülve ösztrogént mimikálnak, ráadásul a saját ösztrogénünknél kb. 10-szer erősebb kivitelben. Egyrészt így borul fel az egyensúly.

Másrészt a progeszteront blokkolhatja más hormon, egész konkrétan a kortizol, a stressz esetén fellépő hormonunk. Így könnyen felborulhat az egyensúly.

Amint a szervezet visszakapja a progeszteront, meggyógyítja önmagát. Erre a célra azonban csakis kizárólag természetes progeszteront szabad használni, mert a szintetikus progesztineknek sok mellékhatása van, teljesen más üzenetet visznek sejtjeinknek, mint a természet-azonos hatóanyag.

Az ösztrogén-dominancia okozta hatások különféle tünetekben, tünetegyüttesekben és betegségekben jelennek meg. Van, hogy csak néhány tünet jelentkezik, és van amikor tünetek egész sora fellelhető.

Minden nő, minden állapot, minden betegség más tünetekkel járhat. Értelemszerűen minél több tünetben magadra ismersz, annál súlyosabb a progeszteron hiánya. Ugyanakkor kevesebb tünet megjelenése is alátámasztja az ösztrogén-dominancia meglétét.

Alább a tüneteket azok megjelenési helye szerint csoportosítva találod.

Tünetek megjelenésük alapján

Amennyiben  a következő tünetek közül valamelyikben magadra ismersz, minden bizonnyal ösztrogén-dominanciád van.

Menstruációs tünetek:

  • Menstruáció minden típusú zavara (túl kevés, túl sok, túl gyakori, túl ritka, közti vérzés, menstruáció hiánya, rendszertelen menstruáció)
  • Erős menstruációs vérzés
  • Darabos-alvadt vérrel teli vérzés
  • Barnázás (elsősorban a menstruációt megelőző napokon észlelt barnázás, pecsételés)
  • PMS=premenstruális szindróma=menstruációt megelőző tünetek: ingerlékenység, mellfeszülés, fejfájás, feszültség érzése, hangulatingadozás, görcsök, ödéma, stb.

Kismedencei és nőgyógyászati tünetek (méh, petefészek, petevezető, húgyutak):

  • Méh miómák, méhnyakrák, endometriális (méh) rák
  • PCO(S)=policisztás petefészek (szindróma)
  • Endometriózis
  • Petefészek ciszták
  • Fájdalom a ciklus közepén
  • Rendellenes hüvelyi folyás, gyakori húgyúti fertőzések, Candida
  • Meddőség vagy vetélés
  • Pozitív rákszűrés eredmény (esetleg méhnyakrák)
  • Változó korra jellemző panaszok (hőhullámok, izzadékonyság)

Mell:

  • Mellfeszülés
  • Fájó mellek
  • Mellcsomók (jóindulatú fibrociszták)
  • Mellrák

Libidó és szexuális élet:

  • Alacsony libidó
  • Fájdalmas szexuális együttlét

Hangulati, idegrendszeri, agyi tünetek:

  • Migrén, krónikus fejfájás
  • Szédülés, bizonytalanság érzés
  • Memória zavar (rövidtávú)
  • Homályos gondolkodás
  • Hangulatváltozások (idegesség, nyugtalanság)
  • Depresszió, ingerlékenység, pánikbetegség

Emésztőrendszeri és anyagcsere tünetek:

  • Fájdalmas székletürítés vagy véres hasmenés menstruáció alatt
  • Puffadtság, felfúvódás
  • Lassú anyagcsere
  • Pajzsmirigy alulműködés-elégtelenség
  • Gyors vagy indokolatlan súlygyarapodás (kifejezetten hason, csípőn és combokon)
  • Nem stabil (ingatag) vércukor
  • Hipoglikémia (alacsony vércukor)
  • Epehólyag betegségei

Bőr- és hajtünetek:

  • Erős szőrnövekedés az arcon és karokon
  • Hajhullás
  • Fejtetői kopaszodás vagy hajritkulás
  • Zsíros haj
  • Arc kipirosodása
  • Májfoltok az arcon
  • Vékony és/vagy száraz bőr
  • Zsíros, pattanásos bőr
  • Pattanás
  • Szőrösödés
  • Bőr betegségek: neurodermatitisz, csalánkiütés, ekcéma, pikkelysömör, rosacea

Energiaszinttel kapcsolatos panaszok:

  • Elgyengítő fáradtság
  • Krónikus fáradtság
  • Mellékvese alulműködés
  • Alacsony vérnyomás
  • Testedzésre való képtelenség
  • Alvászavar, insomnia
  • Deréktáji-háttáji fájdalom
  • Folyadék visszatartás (ödéma)

Immunrendszeri tünetek:

  • Allergiák: liszt érzékenység, tengeri hal allergia, asztma, csalánkiütés, stb.
  • Auto-immun betegségek: Lupus (SLE), 1-es Diabetes Mellitus, Szklerózis Multiplex, Hashimoto, stb.

Egyéb:

  • Vérrög képződés (trombózis, embólia, agyvérzés)

Teszteld magad!

A megoldás: a következő részben

 

A progeszteron hatásai ellensúlyozzák az ösztrogén-dominancia (az ellensúlyozatlan ösztrogén-többlet) hatásait.

Ellensúlyozó hormonként így a progeszteron jelenléte és megfelelő szintje kulcsfontosságú a hormonális egyensúly fenntartásában, így az ösztrogén-dominancia megelőzésében és felszámolásában is.

A progeszteron hatásai:

  • Helyreállítja az oxigén szintjét a szövetekben (lassú öregedés)
  • Normalizálja a vérsűrűséget (nincs vérrög képződés)
  • Támogatja a pajzsmirigy megfelelő működését
  • Természetes anti-depresszáns
  • Természetes vízhajtó
  • Segít a testnek átalakítani a testzsírt energiává (testsúly helyreáll)
  • Gátolja a mellcsomók kialakulását
  • Szabályozza és kordában tartja a méhnyálkahártya növekedését
  • Normalizálja a vércukorszintet
  • Helyreállítja az érrendszer tónusát (érfal visszaerősödik)
  • Előfutára a kortizol szteroid hormon termelésének
  • Elősegíti a sejtújulást (támogatja a programozott sejthalált)
  • Megelőzi és gátolja a méh, mell és petefészek rák kialakulását
  • Megállítja a sejtek proliferációját (sejtburjánzást)
  • Segít normalizálni a petefészek működést
  • Rendben tartja a libidót
  • Megállítja és visszafordítja a csontritkulást (oszteo-blaszt: csontépítő)
  • Normalizálja a menstruációs ciklust
  • Mivel a progeszteron teszi megfelelő minőségűvé a méhnyálkahártyát, elengedhetetlenül fontos az embrió fogantatásához, majd életben maradásához és egészséges fejlődéséhez. Legnagyobb mennyiségben termelődő hormon a várandósság alatt.

Az ösztrogén-dominancia nem más, mint amikor túl sok ösztrogén van a szervezetünkben a progeszteronhoz képest – azaz felborult az egyensúly.

Amikor ösztrogén dominancia áll be a szervezetben, az ellensúlyozatlan ösztrogén különböző nem kívánatos tüneteket és betegségeket okoz egy nő szervezetében.

Többek között képes burjánzásra késztetni a női szövetek sejtjeit (proliferáció), képes felborítani a ciklusunkat, képes peteérés nélküli ciklusokat okozni, képes blokkolni más hormonok termelődését, képes blokkolni a programozott sejthalált (apoptózis), képes vérrögöket képezni a vérünkben és így tovább…

Minél több ideig van ellensúlyozatlanul, illetve minél nagyobb az ösztrogén dominancia, annál súlyosabb tüneteket idézhet elő!

Az ösztrogén-dominancia hatásai

  • Csökkenti az oxigén szintjét a szövetekben (öregedés)
  • Növeli a vér sűrűségét (vérrög képződés)
  • Blokkolja a pajzsmirigy hormontermelését (p.m. elégtelenség)
  • Depressziót, szorongást vagy pánikbetegséget idézhet elő
  • Só és folyadék visszatartását idézi elő (lábdagadás, ödéma)
  • Növeli a testzsír mennyiségét, raktároz (elhízás)
  • Stimulálja a mell szövetet (mellfeszülés, mellcsomók)
  • Korlátlanul serkenti a méhnyálkahártya növekedését
  • Felborítja a vércukorszintet (cukorbetegség, I.R.)
  • Csökkenti az érrendszer tónusát (érfal elvékonyodás, kitágulás)
  • Burjánzásra készteti a női szövet sejtjeit (proliferáció)
  • Növeli az auto-immun betegségek rizikóját
  • Gátolja a sejtújulást (gátolja a programozott sejthalált, apoptózist)
  • Növeli a méh-, mell- és petefészek rák rizikóját

A női testet és menstruációs ciklust az ösztrogén és a progeszteron szabályozza.

Ennek a kettőnek a kapcsolata és igen kényes egyensúly határozza meg nőgyógyászati egészségünket.

Az ösztrogén-dominancia az az állapot a női szervezetben, amikor relatíve túl sok az ösztrogén a progeszteronhoz képest. Mi áll ennek hátterében? Mitől alakulhat ki ez az állapot?

Ösztrogént több forrásból is be tudunk szerezni

  • Saját petefészkünk termelésének hála
  • Szintetikus ösztrogén tartalmú gyógyszerekből, mint pld. fogamzásgátló tabletta
  • Fito-és miko-ösztrogénekből (növényi ösztrogének, mint pl. szója)
  • Xeno-ösztrogénekből, melyek olyan mesterséges vegyszerek, amelyek az emberi szervezetbe jutva képesek az ösztrogént mimikálni (csapvízből, vegyszerekből, kozmetikumokból, hús- és tejtermékekből jutunk hozzá akaratlanul). Olvass róluk többet itt!

Progeszteronhoz egyetlen forrásból jutunk

Az ösztrogénnel ellentétben progeszteronhoz csak úgy jutunk, ha a petefészkünk azt megtermeli közvetlenül peteérést követően, és ha megfelelő mennyiséget meg tud termelni.

A progeszteront más hormon, a kortizol le tudja blokkolni, így még ha termelődött is belőle elég, nem jut el a sejtekig, hogy kifejthesse a hatását (A kortizol stresszválaszért felel, stressz esetén emelkedik meg a szintje.)

Az ösztrogén és progeszteron kapcsolata

Kettejük kapcsolatát legegyszerűbben egy kétkarú mérleggel lehetne szemléltetni:

A mérleg egyik serpenyőjében van az ösztrogén, a másikban a progeszteron. Tételezzük föl, hogy a mérleg serpenyőiben homokszemek vannak. Minden egyes nappal, amikor szintetikus vagy xeno-ösztrogén hatás ér minket, egy darab homokszemmel több kerül az ösztrogén serpenyőbe. Közben pedig a progeszteron igyekszik lépést tartani.

Tény, hogy ez a napi mennyiség nagyon kevés. De ha belegondolunk, hogy embrió korunktól addig a napig, mígnem egy nőgyógyászati betegségünk alakul ki – sok-sok nap telik el és sok-sok homokszem kerül a serpenyőbe… és az ösztrogén kezdi átvenni az irányítást.

Így elég könnyű egyensúlytalanságra szert tennünk.

Amikor ez a rendkívül fontos egyensúly valamiért felborul, a testünk tünetekkel jelzi, hogy baj van. Ezek azok a bizonyos nőgyógyászati problémák, amelyekkel a nők igen nagy többsége megküzd napról napra és hónapról hónapra minden korosztályban… Ezek a problémák a sokak által már-már természetesnek vett menstruációs görcsöktől, vagy a ciklus rendszertelenségétől (mely egy nagyon komoly, intő jel) a krónikus nőgyógyászati betegségekig terjedhetnek.

hormonharmonia

A női ciklus egy hónapról hónapra ismétlődő gyönyörű folyamat.

A ciklus során tulajdonképpen minden hónapban a női szervezetet felkészül a fogamzásra, a megtermékenyült pete beágyazódására. Amennyiben ez nem következik be, a szervezet kilöki a feleslegessé vált petét és a fogadásra előkészített szöveteket, a méh belső nyálkahártyáját: ez a menstruációs vérzés.

A ciklusnak 4 szakasza van, mely során különféle jelenségek játszódnak le, más-más hormonkoktél hatására. Lássuk:

Olvass tovább

A női testet két fontos nemi hormon szabályozza: az ösztrogén és a progeszteron.

Kettejük a kapcsolata és igen kényes egyensúlya határozza meg nőgyógyászati egészségünket.

Ösztrogén

Ösztro: a női emlős termékeny időszaka + gén: generálni

  • Elsőszámú női nemi hormon (ösztradiol, ösztriol, ösztron összefoglaló neve)
  • Felelős a másodlagos női jegyek kifejlődéséért (mellek, méh…) és a a menstruáció létrejöttéért
  • Magyarul tüszőhormonnak is hívjuk, hiszen az ösztrogéncsúcs váltja ki a peteérést és tüszőrepedést
  • A ciklus első felében van jelen
  • A petefészkekben termelődik
  • Zsírsejtekben raktározódik, szaporodik és nem könnyen ürül ki
  • Kutatók úgy nevezik, hogy „Az élet angyala… a halál angyala”

Progeszteron

Pro: valamiért + gestation: terhesség

  • Nemcsak nemi hormon, mindennemű emlős termeli
  • Ellensúlyozó hormon, az ösztrogén ellensúlyozója
  • Peteérés után termelődik a petefészekben (amennyiben volt ovuláció), illetve kis mennyiségben a mellékvesékben is termelődik
  • A ciklus második felében van jelen
  • Más néven sárgatest hormonnak nevezzük, mivel a tüszőrepedés után a visszamaradt sárgatestben termelődik
  • Sajnos könnyen kiürül és a kortizol nevű (stressz hormon) blokkolja
  • Napi 20 mg-ot kellene, hogy termeljen egy egészséges nő petefészke ovuláció (tüszőrepedés) és menstruáció között (14 napon át) az egyensúly fenntartása érdekében
  • Latin neve: PRO-GESTATION, azaz PRO=valamiért és GESTATION=teherbeesés mutatja, hogy jelenléte alapvetően fontos az egészséges terhességért

E két hormon játéka szabályozza a női ciklust és a nő testi-lelki egészségét.

Ösztrogén-dominancia

A folyamatos ösztrogén bevitelnek köszönhetően vagy az ovuláció hiánya miatt (ami pedig progeszteron hiányhoz vezet) jöhet létre az úgynevezett ösztrogén dominancia, ami nem más, mint amikor túl sok ösztrogén van a szervezetünkben a progeszteronhoz képest – azaz felborult az egyensúly.

Amikor ösztrogén dominancia áll be a szervezetben, az ellensúlyozatlan ösztrogén különböző nem kívánatos tüneteket és betegségeket okoz egy nő szervezetében.

Többek között képes burjánzásra késztetni a női szövetek sejtjeit (proliferáció), képes felborítani a ciklusunkat, képes peteérés nélküli ciklusokat okozni, képes blokkolni más hormonok termelődését, képes blokkolni a programozott sejthalált (apoptózis), képes vérrögöket képezni a vérünkben és így tovább…

Minél több ideig van ellensúlyozatlanul, illetve minél nagyobb az ösztrogén dominancia, annál súlyosabb tüneteket idézhet elő!

hormonharmoniaA hormonok létfontosságú kémiai hírvivő molekulák az emberi szervezetben, melyek befolyásolni képesek és hivatottak a sejtjeink működését, ezáltal életfolyamatainkat szabályozzák.

A sejtek között postásokként üzeneteket és feladatokat kézbesítenek, a szervezet kommunikációjában vesznek részt a szervezetre jellegzetes biológiai hatást gyakorolva.

Mindez azt jelenti, hogy hormonok nélkül nincs élő szervezet, a hormonok egyensúlytalansága pedig a szervezet elégtelen működéséhez vezet!

A hormonok tehát üzeneteket visznek és adnak át a sejteknek. A hormonérzékeny sejteken mindig van egy kötőhely, egy ún. receptor. Minden egyes hormonnak külön receptora van. A hormon a sejten meg fogja találni a saját kötőhelyét. Egy hasonlattal ezt úgy szemléltethetjük, hogy van egy zár és az adott hormonnak megvan hozzá a megfelelő kulcsa. Tehát a receptorra rá tud kapcsolódni és ezáltal bejutni a sejtbe, majd a sejtmagnak átadni a hordozott üzenetet. Ez a hormonok munkája.

Természetes vagy szintetikus hormonok

Nagyon fontos kiemelni a különbséget természetes és szintetikus hormon között. Az én saját hormonom vagy egy másik élő szervezet által előállított hormon és a szintetikus hormonkészítmény között a különbség ugyanis óriási!

A természetes hormonokat a természet adta nekünk, hogy vigyék az üzeneteket a sejtek között. A szintetikus hormonkészítmények – melyek egyáltalán nem egyeznek meg a saját illetve természetes hormonommal – egészen más üzeneteket fognak közvetíteni a sejtek között, így logikusan nem érik el ugyanazt a hatást és mellékhatásokat okozhatnak.

Amikor például xeno-ösztrogénekkel, azaz idegen, szintetikus ösztrogénekkel (vagy szintetikus progesztogénekkel, progesztinekkel) terheljük szervezetünket, azok képesek lefoglalni a receptorokat más hormonok elől, hiszen nagyon erőszakosak, így tulajdonképpen az adott hormon nem fog tudni rákapcsolódni a receptorára, mivel a zárban belülről egy másik kulcs lefoglalja a helyét.

Így a szintetikus hormonok nem engedik érvényesülni saját illetve a természetes hormonokat.

A meddőség hormonális háttere

Sok esetben a fogamzás, aztán pedig a terhesség megtartása az ösztrogén és a progeszteron egyensúlyának felbomlásán múlik, azaz amikor kevés szervezetünkben a progeszteron és hozzá képest sok az ösztrogén – vagyis ösztrogén-dominanciánk van, nemigen sikerül teherbe esni, vagy akár megtartani a terhességet.

Olvass tovább

A miómák hormonális háttere

Dr. Lee tanulmánya és számos újabb kutatás szerint is a méh fibróma tumorok, azaz miómák okozója is az ösztrogén-dominancia.

A mióma egy izomfalból kialakuló kóros burjánzás, sejtszaporulat (proliferáció), amelyet az ösztrogén túlsúly okoz. Tehát egy olyan jóindulatú izomgóc, mely izomszövetből és kötőszövetből áll, kerek kis csomócska a méhfalban, a méhfalon belül vagy méhfalon kívül.

Különböző méreteket tud ölteni, illetve lehet belőlük több darab is. Tulajdonképpen amíg fizikailag bír, addig tud növekedni, amíg van tápláléka, hiszen az ösztrogéndominanciából táplálkozik. Komoly esetben akár akkorára nőhet, hogy az már kívülről is láthatóvá válik: a nő hasa megnő, mintha csak várandós volna.

Mivel a nő szervezete a progeszteronhoz viszonyítva túl sok ösztrogénhez jut, az ellensúlyozatlan ösztrogén általában burjánzásra ösztökéli sejtjeinket. A progeszteron ellenben azt az utasítást adja a szervezetünkben lévő sejteknek, hogy lassítsanak, még érjenek, ne pedig szaporodjanak.

Természetes gyógymóddal a miómák ellen

Így ha meg akarunk szabadulni a miómától, nincs más megoldás, mint kiiktatni életünkből az idegen ösztrogént, az ösztrogén megfelelő lebontásáról gondoskodni és annak ellensúlyozásáról is gondoskodni.

A tapasztalatok azt mutatják, a progeszteron képes összezsugorítani miómát, hiszen azzal gátat vetünk az ösztrogén sejtburjánzásra ösztönző dominanciájának, megszüntetjük a táptalaját a sejtburjánzásnak, így a mióma, annak hiányában elkezd csökkenni. Ezért szokott a mióma összezsugorodni a terhesség végére.

A mióma sokszor okoz erős vérzéseket, ami a túlzott vérveszteség miatt vashiányhoz és vérszegénységhez vezethet. Ezért miközben a kiváltó okot, az ösztrogén dominanciát hónapról hónapra megszüntethetjük természetes progeszteronnal, érdemes a megfelelő vaspótlásról is gondoskodni.