Tag Archive for: ALAP KIEGÉSZÍTŐK

Az E-vitamin a legtöbb nőgyógyászati panasz esetén – PMS-nél, meddőség esetén, korai változókorban – segít.

Számos betegség megelőzésében fontos, mivel a szabad gyökök „összeseprője”, tehát antioxidáns, fokozza a fogamzóképességet, gátolja a korai öregedést.

Fontos hatóanyag a krónikus fáradtság kezelésében, amit a stressz és a gyulladásos megbetegdések váltanak ki (ez az ún. mellékvese fáradtság).

Olvass tovább

Bár a magnézium, vagy ahogy régen nevezték, „kesereny” az emberi szervezet számára elengedhetetlen ásványi anyag, viszonylag keveset hallani róla.

Elsősorban idegrendszerünkkel kapcsolatban szokás emlegetni, ám központi szerepet játszik a fehérje-, zsír-, szénhidrát anyagcsere és a szív- és érrendszer működésében, az emberi testben megtalálható 25-30 gramm magnézium tartalom 50-60%-a pedig a csontok részét képezi.

Mind belsőleg, mind külsőleg elengedhetetlen pótlása, hiszen hiánya – sokoldalúságából eredően – számtalan módon nehezítheti meg életünket. Olvass tovább

Az alvászavarok kialakulásához nagy részben nem megfelelő életmódunk tehető felelőssé… Míg az ember korábban tiszteletben tartotta a természet változásait, az évszakok, a világosság és a sötétség váltakozását, és ehhez igazította a saját életritmusát, napjainkban ez már egyáltalán nincs így. Elég megnyomni egy gombot, és a fény lehetővé teszi a féktelen éjszakázást. Ekkor pedig biológiai óránk működését zavarjuk meg.

Számos életfolyamatunk, biológiai óránk cirkadián ritmusa szerint zajlik (pl. a fájdalommal szembeni érzékenység reggelente sokkal magasabb, mint a délutáni órákban; vagy a testhőmérséklet változás napi ingadozás akár a 1,5 fokot is elérheti (testünk hőmérséklete a kora délutáni órákban a legmagasabb), de a cirkadián ritmus érvényesül az egyes alvási stádiumok váltakozásaiban is.

Olvass tovább

Ebben a cikkben elolvashatod, mindazt, amit tudnod kell a MELATONINRÓL. Ez a hormon jóval több mint csupán az alvást segítő hormon. Azt is már régóta tudjuk, hogy nagyon fontos antioxidáns, de ez még nem minden!

A melatonin részt vesz a test belső órájának szabályozásában, de a tudósok felfedezték, hogy ez a hormon jótékony hatással van a szívbetegségekre és a cukorbetegségre, a csontok egészségére és az elhízásra. A feltörekvő tudomány azt sugallja, hogy ez megóvhatja genetikai anyagunkat és megóvhat az életkor okozta leépüléstől.

Olvass tovább

A maca gyökér egy olyan adaptogén gyógynövény, amely a tanulmányok alapján A Maca képes mind a férfiak, mind a nők kulcsfontosságú hormonjait befolyásolni egyaránt, a termékenységet fokozni, úgy, hogy maga a növény nem tartalmaz hormonokat.

Makro- és mikrotápanyagokban gazdag, támogatja a szervezet sejtjeinek felépülését és működését. Elsősorban sejtszinten hat. Hormonrendszeri hatásai annak köszönhető, hogy elősegíti az agyalapi mirigy, a mellékvese és a pajzsmirigy kiegyensúlyozott működését (mindhárom részt vesz a hormonális egyensúlyban és egymástól elválaszthatatlanul együtt működnek a hormonális szabályozásban).

Olvass tovább

Babát szeretnél?

Nincs rendszeres ovulációd?

PCOS-d van?

Menstruációs zavaraid vannak?

Túl gyakoriak a vérzéseid vagy elmaradt a menstruációd?

Túl hosszan tart a menstruációs vérzésed?

PMS tüneteid vannak, aknéktól szenvedsz?

Magas a prolaktin szinted vagy hipofízis adenómát állapítottak meg nálad?

Ha bármelyikre igen a válaszod, akkor a barátcserje lehet az egyik segítőd.

Olvass tovább

Az antioxidánsokról bizonyára már hallottál, de abból a megvilágításból talán még ne, hogy ők az egészséges termékenység egyik legfontosabb alkotóelemei, így elégséges bevitelükre minden nőnek és férfinak egyaránt figyelnie kellene.

Amikor egy nő elhatározza, hogy babát szeretne, valószínűleg eszébe sem jut, hogy érdemes az antioxidánsokra is támaszkodnia a felkészülésnél, vagy hogy mekkora segítséget jelenthet ezek bevitele, ha várat magára a fogantatás.

Olvass tovább

Ha nő vagy a mai őrült világban, akkor valószínű, hogy sajnos nagy eséllyel többféle módon – tudva vagy tudattalan – korlátozod a lehetőségeidet a megfoganásra, mert olyan hatások érhetnek, melyek megnehezíthetik és negatívan befolyásolhatják a termékenységedet.

Lehet, hogy túl sok éjjel virrasztasz valamilyen határidős munka vagy vizsga miatt. Vagy esetleg beiratkoztál egy intenzív edzésre és korlátozod is a bevitt kalóriát, hogy elérd azt a testsúlyt vagy testalkatot, amelyről álmodozol, vagy mert inzulinrezisztenciát állapítottak meg nálad.

Vagy talán egy ideig fogamzásgátló tablettát használtál, mert az orvosod szerint ez volt az egyetlen megoldás a menstruációs ciklusod problematikus tüneteire, és a nőgyógyászod arról biztosított, hogy a tabletta megszünteti ezeket a panaszaidat és meggyógyít (Gyorsan tisztázzuk: ez nem így van!).

Noha ezek a túlélési módszerek a modern női lét sajnálatos elválaszthatatlan velejáróivá váltak, mindegyiknek szerencsétlen következményei vannak a hormonjaidra nézve és ezért veszélyeztetik kényes hormonális egyensúlyodat és alááshatják a teherbeesés esélyét is.

Olvass tovább

Az köztudott tény, hogy az aktuális „ösztrogén egyensúly” nagyon fontos, ha a reproduktív egészségről és a hormon egyensúlyról beszélünk. Ez a cikk az ösztrogén tudománya – mindent megtudhatsz belőle, ami fontos!

A rendszerszintű hormonális egyensúly elérése érdekében tudnod kell az ösztrogén tulajdonságairól, arról, hogy mi az útja és szerepe a szervezetben, és hogyan kell egyensúlyban tartani más hormonokkal a hormon egyensúly érdekében.

Az ösztrogén-dominancia, vagyis a relatíve megnövekedett ösztrogén arány a progeszteron szintjéhez képest (vagy a férfiak tesztoszteron szintjéhez viszonyítva), számos okból nagy problémát jelent a modern világban.

Az ösztrogéntermelés nagyobb lehet bizonyos egyéneknél (például azoknál, akik elhízottak, mivel a zsírsejtek is képesek termelni), de problémák lehetnek az ösztrogén metabolizmusában is, és megnövekedhet a xenoösztrogének bevitele (ezek az ösztrogén utánozzák a sajátunk hatásait, de túl erős hatásfokkal, idegen ösztrogéneknek hívjuk őket és külső forrásból jutunk hozzájuk) – mindegyik hozzájárulhat az ösztrogén-dominanciához.

Olvass tovább

Lehet, hogy te sem jutsz a hormonális egészséghez szükséges mikro-tápanyagokhoz? Van rá esély, ugye? Ez viszont NEM a te hibád. Irányításodon kívül eső tényezők is megnehezíthetik, hogy mindent magadhoz vehess az ételekből, amire szükséged van. Pedig az élelmiszerek a bennük lévő elengedhetetlen mikrotápanyag tartalom miatt olyan fontosak a hormonok számára. Olyan mikrotápanyagok miatt, mint például a magnézium, az omega-3 zsírsavak, a B-vitaminok és a D-vitamin.

Ám a szomorú valóság az, hogy gyakran nem kapunk eleget ezekből a mikrotápanyagokból az ételeinkből… még akkor sem, ha tökéletesen étkezünk…

Olvass tovább

A B6-vitamin elengedhetetlen a megfelelő progeszteronszinthez, így jelentősen befolyásolja a hormonális egyensúlyodat. Ne feledd, ha alacsony a progeszteron szinted, akkor az ösztrogén relatív túlsúlya áll be a szervezetedben: ez az ösztrogén-dominancia. Ez pedig egy nőnek sem jó!

Olvass tovább

Az ovuláció hiánya

A menstruációs gondok legnagyobb százaléka arra vezethető vissza, hogy nincs ovuláció, azaz tüszőrepedés (ezt nevezzük anovulációnak) vagy pedig nincs ovulációt követő kielégítő progeszterontermelődés a ciklus második felében (ezt pedig sárgatest elégtelenségnek hívjuk, majd az ebből kialakuló állapot pedig LPD-nek, azaz a Luteális Fázis Elégtelenségének (Luteal Phase Defect)).

Ha nincs ovulációnk, nincsen olyan petesejtünk sem, melyet a hímivarsejt meg tudna termékenyíteni…

Ha a ciklusunk második felében (luteális fázis) nem termelünk elegendő progeszteront, előbb-utóbb ki fog alakulni az ösztrogén dominancia nevű állapot, ami pedig ciklusunk lerövidüléséhez fog vezetni, illetve különböző ösztrogén dominanciás tünetcsoportok jelenhetnek meg, mint pl. a PMS, a petefészek ciszták vagy a meddőség.

Olvass tovább

Az erős, elhúzódó, illetve gyakori menstruációs vérzés vashiányos vérszegénységhez vezethet.

Ilyenkor amellett, hogy a természetes progeszteronnal segítünk a kiváltó ok megszüntetésében – hiszen a túl hosszan tartó vagy túl erős vagy gyakori vérzés nem az élettanilag egészséges – gondolnunk kell a vaspótlásra is. Ha a menstruációs vérzés ideje és menyisége rendeződik, elég csak arra odafigyelni, hogy testünk megérzi-e a vérveszteséget. Nagyon hasznos vasban és C-vitaminban gazdag élelmiszereket fogyasztanunk a menstruációt megelőző napokban valamint a vérzés ideje alatt, így megelőzve az esetleges vashiányt. Olvass tovább

Dr. Lee norvég származású amerikai orvos volt, nemzetközileg ismert és elismert családorvos, endokrinológus (a Harvard Egyetemen és a Minnesotai Orvosi Egyetemen végzett)

Az ő nevéhez fűződik a természetes progeszteron 30 éves kutatása, ő volt az első és egyetlen, aki fel merte vállalni a vitát és harcot, mind az orvostársadalommal, mind a gyógyszergyártókkal, annak érdekében, hogy a nőket ne szintetikus és veszélyes ösztrogén alapú hormonkészítményekkel kezeljék tovább, amikor véletlenül sem ösztrogénre és főleg nem szintetikus ösztrogénre van szükségük. Olvass tovább

A természetes hormon egyensúly terápia mögött külföldön már több, mint 40 év kutatómunka és 28 év gyógyítási tapasztalat áll. Dr. Leenek hála 18 éve töretlenül és sikeresen kezelnek és gyógyítanak nőgyógyászati gondokkal küzdő nőket és babára vágyó leendő kismamákat természetes módon.

A női testet két fontos nemi hormon szabályozza, az ösztrogén és a progeszteron. E két hormon kapcsolata és egyensúlya határozza meg nőgyógyászati egészségünket. Hormonharmónia esetén a nő testileg-lelkileg egészséges.

Az egyensúly azonban könnyen felborulhat, mivel rengeteg xeno-ösztrogén hatás ér bennünket (fogamzásgátlókból, mindennapjainkban használatos vegyszerekből, kozmetikumokból és vegyszerezett táplálékokból), míg progeszteronhoz csak petefészkünk munkájának hála jutunk, és csak akkor lesz belőle elegendő, ha nem vagyunk krónikus stressz alatt, vagy legalábbis megtanuljuk, hogyan tudjuk a stressz hatását ellensúlyozni.

Olvass tovább

Az ovuláció elmaradásának (anovuláció) lehetséges okai

A termékeny korú nők igen nagy hányada biztosra veszi, hogy ovulál, holott ez sajnos közel sem ennyire magától értetődő… az iparosodott világban a termékeny korú nők kb. 40%-ának nincsen rendszeres ovulációja.

A fiatal nők nagy többségének fogalma sincs arról, hogy hogyan működik a szervezete nőgyógyászati szempontból, megfigyeléseik sajnálatos módon maximum a menstruációjuk követésére terjed ki.

Ez a helytelen hozzáállás pedig ahhoz vezet, hogy észre sem veszik, hogy adott esetben rendszeresen nincs ovulációjuk-> ami azt jelenti, hogy nem termelnek kielégít mennyiségű progeszteront -> ami pedig hosszabb vagy rövidebb időn belül ösztrogén dominanciában fog megtestesülni.

Olvass tovább

Idén készítettünk egy tudományos posztert az ELTE Illyés Sándor Emléknapokra, melynek célja a nők (és a szakma) figyelmének felhívása volt arra, hogy tisztában lehessenek azzal, milyen hatások érhetik testüket, amikor hormonpótlásra van szükség.

Két éves tanulmányaim végére érek az ELTE Pedagógiai és Pszichológia Szakának Perinatális szaktanácsadó továbbképzésén, melynek lezárásaként szakdolgozatot írtam Nők és hormonok – természetes vagy szintetikus? címmel. A szakdolgozatban a nőket és növekvő magzatukat ért hormonhatásokat és azok következményeit jártam körbe.

A tudományos poszter a szakdolgozatom témájából merítve készült.

 

 

Eperjesi Katalin, hormon egyensúly tanácsadó, perinatális tanácsadó, fitoterapeuta természetgyógyász

A poszter összeállításában munkatársam volt: Csaba Judit, biológus, kismama jógaoktató, perinatális szaktanácsadó

A Fytomineral széles körben alkalmazható, regeneráló hatású, az ásványi anyagok és nyomelemek pótlására, valamint a mérgező nehézfémek eltávolítására szolgáló, a periódusos rendszer több mint 60 elemét koncentrált, kolloid oldat formájában tartalmazó, teljes egészében természetes eredetű étrend-kiegészítő készítmény bioinformációkkal.

A természetes formában jelen levő ásványi anyagok és nyomelemek hozzásegítik a szervezetet ahhoz, hogy helyreállítsa és megtartsa a belső környezet tökéletes egyensúlyát (homeosztázis). A készítményben levő ásványi anyagok felszívódásának mértéke eléri a 98%-ot!

Olvass tovább

Az Omega-3 esszenciális zsírsav, ami azt jelenti, hogy szervezetünk nem tudja előállítani, ezért kívülről kell beszereznünk. Lássuk, miért is olyan fontos számunkra!

Elégtelen keringést helyrehozza, hogy a hormonok így eljuthassanak a megfelelő sejtekhez.

Várandósoknak vagy várandósságra készülő nőknek, szoptatós anyáknak nagyon fontos, mivel magának a fejlődő magzatnak, majd a kisgyermeknek is hozzájárul az agyi és idegrendszeri fejlődéséért, szem és a látás egészségéhez. Fontos hatóanyag depresszió esetén. Egyedülálló gyulladáscsökkentő hatása miatt az autoimmun és gyulladásos alapú (pl. izületi) betegségek esetén elengedhetetlen hatóanyag.

Hozzájárul a nők – és a férfiak – termékenységéhez, segíti megőrizni a nőgyógyászati egészséget.

Olvass tovább

Életmódunk, táplálkozásunk nagyban hozzájárul ahhoz, hogy szervezetünkben megfelelően bomlik-e az ösztrogén. Ha ez a folyamat nem működik tökéletesen, az hozzájárul az ösztrogén-dominanciás tünetekhez és betegségekhez.

Az ösztrogén lebontás két útja

Az ösztrogénnek le kell(ene) bomlania és távoznia kell(ene) a szervezetünkből, miután elvégezte hormon mivoltából fakadó feladatát. Ahhoz, hogy az ösztrogén elhagyja a szervezetet, az ösztrogének egy ún. hidroxilációs folyamaton mennek keresztül, amelyért egy P-450 enzim felel.

Olvass tovább