,

4 ok a menstruációt megelőző tünetek mögött

Nagyon sok nőnek a menstruációt megelőző napokban kellemetlen tüneteik vannak, rossz a közérzetük. Talán neked is? Ezt a jelenséget nevezzük PMS-nek, azaz premenstruációs tünetegyüttesnek.

Pedig a menstruációnak úgy kellene megjönnie, hogy nem kíséri olyan tünet mint a mellfeszülés, a vizesedés, puffadság érzet, fejfájás, hangulatingadozás, érzelgősség, ingerlékenység, sőt, az sem egy normális velejárója a női létnek, ha napokig édességet tömünk magunkba a vérzés érkezte előtt.

A ciklus utolsó napjai

Ahogy közeledünk a menstruáció felé, testünk energiaszintje a peteéréskor tapasztalt kirobbanó, csábításra hívó nagy erőkhöz képest bizony csökkenésnek indul, ami teljesen természetes jelenség. Ez hormonálisan is egy felkészülési időszak a fészekrakásra, ha ugyanis a petesejt megtermékenyül és beágyazódik, az ebben a szakaszban történik.

Így mind testileg, mind érzelmileg a csendesebb, nyugodtabb tevékenységek felé vonzódunk. Ezért ekkor már érdemes kerülni a társasági meghívásokat, mert túlságosan fárasztóak lehetnek, ahogy a hevesebb mozgás sem esik már jól, ellenkező esetben a hormonrendszer könnyen kibillen az egyensúlyából.

 

Premenstruációs tünetek (PMS)

Legtöbben bizony úgy szembesülünk ezzel, hogy a menstruációt megelőző napokban kellemetlen tüneteink vannak, rossz a közérzetünk. Ezt a jelenséget nevezzük PMS-nek, azaz premenstruációs tünetegyüttesnek. Ez NEM normális jelenség!

A menstruációnak úgy kellene megjönnie, hogy meglep minket, mert nincs semmilyen előjele. Ezért úgy gondolom, ezzel kell kezdeni a tanulást a női testről!  A PMS-nél leggyakrabban olyan kellemetlen jelenségeket tapasztalhatunk, mint mellfeszülés, vizesedés, puffadság érzet, fejfájás, hangulatingadozás, érzelgősség, ingerlékenység és az édes íz ellenállhatatlan kívánása…

 

Nézzük meg, hogy mi is áll az egyik legtöbbünket érintő tünet, a hangulatingadozás és édesség iránti nagyobb vágy mögött?

A szakasz végén csökkenő ösztrogénszint kihat agyunk ópiát-szerű anyagaira is: a dopamin (örömért, jutalmazásért felelős hormon) és szerotonin (boldogságért felelős hormon) szintje alacsonyabb lesz. Így nem csoda, hogy kellemetlen hangulatingadozásokban lehet részünk és ingerlékennyé, szorongóvá válhatunk. Ismerős???

Viszont a kiegyensúlyozott hormonszinteknél, azaz ha a csökkenő ösztrogén mellett megfelelő mennyiségű progeszteron van (azaz NINCS ösztrogén-dominancia), ezek a hangulati tünetek minimálisak lehetnek, mivel az utóbbi hormon természetes idegsejt nyugtató és segíti az ellazulást (többek között az izmok ellazulását is: ő akadályozza meg a méh-összehúzódásokat is a várandósság alatt!).

A PMS okai

De hát miért??? Lássuk, honnan fúj a szél! A PMS-nek több oka lehet:

A hormonrendszer harmóniája a 4 fontos terület működésén múlik, ezek nem megfelelő működése egyenként is simán PMS-hez vezethetnek, összességében pedig egymás hatását erősítik

  • Ha nem megfelelő a női ciklus nemi hormonok általi szabályozása: A vérzést megelőző napokra a progeszteron-termelődés idő előtt alábbhagyhat, ha a petefészkünk nincs jó kondícióban, illetve tápanyag hiányok miatt. És akkor beáll az ösztrogén-dominancia…
  • Amikor nem megfelelő a kiválasztó szerveink állapota, akkor az ösztrogén nem bomlik le és ürül ki időben, így borítva fel a megfelelő egyensúlyt (ösztrogén-dominancia). Ez lehet a terhelt máj, de a nem megfelelően működő bélrendszer miatt is (például ha túl kevés rostot fogyasztunk, ami segítené az elhasználódott hormonok útját a szervezetből kifelé).
  • A nem megfelelő vércukor-szabályozás elindít egy lavinát: A máj lehet terhelt gyógyszerek, fogamzásgátló tabletta szedése miatt, vagy a nem megfelelő vércukor-szabályozás miatt. Ugyanis ekkor a máj az, ami az alacsony vércukorszint ellensúlyozása érdekében a cukorraktárból kisegíti a szervezetet, így olyan plusz teher alatt lesz, hogy nem marad kapacitása a felhasznált ösztrogén lebontására (ösztrogén-dominancia).
  • Ha nem megfelelő a stressz szabályozásért felelős mellékvese állapota: Ha túl sok a stressz és így a kortizol, azaz antistressz hormon kibocsájtódik és ez az állapot hosszú távon áll fen (akár egy ételérzékenység, de egy feldolgozatlan érzelmi probléma miatt is), akkor a progeszteron hormon nem tud eljutni a célsejtekhez és így olyan, mintha nem is lenne jelen, ami ismét borítja az egyensúlyt (ösztrogén-dominancia).

Hogyan segíthet az étkezés?

A legjobbat a rostban gazdag, grillezett zöldségekkel tehetsz magadért!

Az egészséges, természetes cukrok ugyanis segítik elkerülni a szakasz végén csökkenő ösztrogén miatt kialakuló ingerlékenységet (ugye az édes íz nyugtató az idegeknek, ezért szeretünk stressz esetén is nassolni).

A bő rosttartalom segíti a májat és a vastagbelet abban, hogy elég hatékonyan tudják a felesleges ösztrogént kiválasztani és kiüríteni a szervezetből.

Elegendő összetett szénhidráttal stabilizálhatjuk agyunk dopamin és szerotonin szintjét, így segítve a hangulatingadozások megakadályozását.

Ciklusharmonizálás

A hormonrendszer harmóniája 4 testfolyamatainkat szabályzó rendszer megfelelő működésén múlik:

A női ciklus nemi hormonok általi szabályozásán!

A vércukor szabályozáson!

A stressz szabályozáson!

A méregtelenítő szerveink működésén!

Ezeknek a rendszereknek a működését és megfelelő támogatását tanítom meg Neked a “Ciklusharmonizáló” kurzuson. Megtanítom felismerni a tested által küldött jelzéseket, hogy azok mit jelentenek, melyik rendszered terhelődik és melyiket szükséges támogatnod. Ezzel megkapod a hormon egyensúly eléréséhez az eszközöket.

A kurzuson alapvetően az étkezésre helyezzük a hangsúlyt, de a kiegészítőkről szóló tudást is megkapod. Ha elvégzed, olyan sok eszköz lesz a kezedben, hogy minden napod úgy élheted, hogy közben rengeteget teszel önmagadért és a hormonrendszered harmóniájáért.

SZERETNÉD MEGTANULNI? GYERE!