Hogyan javíthatja a CoQ10 a fogamzás esélyét?
Te is netán azon több ezer ember közé tartozol, akinek azt mondták, hogy rossz a petesejt készlete (AMH) vagy rossz a spermái egészségi állapota? Vagy lehet, hogy 35 évesnél idősebb vagy, és éppen próbálsz megfoganni? Ha érintett vagy, akkor bizonyára érdekelnek az olyan fontos információk, melyek jelentősen megnövelhetik az egészséges fogamzás és az egészséges baba esélyét. Ez a cikk is erről szól.
A Q10 koenzim már eléggé ismertté vált számos tanulmánynak köszönhetően, melyek arról szólnak, hogy mind a petesejtek, mind a sperma egészségét javítani lehet vele, miközben kulcsszerepet játszik a DNS sejtszintű védelmében is.
Sokan csodás tápanyagnak tekintik, mivel szinte minden élő sejt támaszkodik rá az energiatermeléshez.
Amikor egy sejtnek szüksége van energiára, akkor zsírt, szénhidrátot, fehérjét és alkohol ATP-t (adenozin-trifoszfát) alakít át, egy olyan molekulává, amely az energiát kémiai formában tárolja. A sejt lebontja az ATP molekulát, és felszabadítja a benne lévő energiát. Az egész folyamat a sejtek belsejében történik a kis mitokondriumoknak nevezett kis bab alakú szerkezetekben. A Q10 koenzim minden mitokondriumban megtalálható és ehhez az energiatermelő folyamathoz, az ATP előállításához szükséges.
Fontos tény, amiről talán eddig nem tudtál, hogy a test megfelelő működéséhez bizonyos szintű CoQ10 szükséges. Ha ennek a szintje csökken, a test hajlamosabbá válik a betegségekre és a korai öregedésre.
Ez az oka annak, hogy a CoQ10 annyira létfontosságú mind a férfi, mind a nő reproduktív rendszer egészsége szempontjából, és azon belül is a legfontosabb szereplőknek, a petesejt és a sperma egészségének. De ahhoz, hogy valóban megértsük, miért olyan fontos a CoQ10 az egészség szempontjából, először meg kell érteni, hogy mi is ez, és miért kulcsfontosságú szereplő a petesejtek és a sperma egészségének javításában.
Tudtad?
Férfiaknál a CoQ10 növelheti a sperma számát és a mozgékonyságot is.
Nőknél nagyon erős antioxidáns hatása miatt a petesejtek minőségére hathat.
A kutatások kimutatták, hogy javítja a véráramlást a medencében, különösen a méhben, míg az alacsony CoQ10 szinteket összefüggésbe hozták a vetélésekkel.
Egy egerekkel folytatott kísérlet eredményeképpen a CoQ10-kiegészítőket kapó idősebb egerek petesejtjeinek minősége javult és megnövekedett fogamzóképességük:
Özcan P és munkatársai a J Assist Reprod Genet.-ben publikált kutatásban 2016-ban azt vizsgálták, hogy meg tudja-e védeni a koenzim Q10 kiegészítés a petefészek-tartalékot az oxidatív károsodásoktól. Azt találták, hogy a CoQ10 kiegészítés megvédi a petefészek-tartalékot azáltal, hogy ellensúlyozza mind a mitokondriális petefészek öregedést, mind pedig a fiziológiailag programozott petefészek öregedést, bár az oxidációs stressz bizonyos hatása a nők meddőségére nem ismert.
Mi a CoQ10 és hogyan működik?
A CoQ10 egy szupererős antioxidáns, amelyet az emberi test természetes módon előállít. egy vitaminszerű anyag. Ubiquinonnak is nevezik (ubi latin eredetű és azt jelenti mindenhol).
A cikk későbbi részében nagyon sok szó lesz arról, hogy miért fontos ez az antioxidáns a termékenységhez.
A test szinte minden sejtjének membránjában jelen van, tehát sejtszinten működik és szükséges a mitokondriumokban az ATP termeléshez ( mely a sejtszintű energiatermelő folyamatokat jelenti), ezzel a sejtek energiájáért felelős. Amennyiben a Q10-ből elegendő mennyiség áll rendelkezésre, a sejtek optimálisan működnek, hiánya viszont energiahiányt okozhat a tested minden sejtjében és rendszerében, ideértve a reproduktív rendszert is. Gondolj úgy a CoQ10-re mint az elemre, melyekről a sejtjeid töltődnek. Így tehát nemcsak a fogamzóképességet biztosító szaporító rendszerhez, de az élethez is elengedhetetlenül szükséges.
Ahogy a neve is utal rá, a szervezetünk minden sejtjének szüksége van rá, ám legnagyobb mennyiségben a szívben, a vesében, a májban és a mellékvesében van jelen. Az életkor előrehaladtával a termelődése csökken. Szervezetünkben az immunrendszer és a szív az, ami legjobban függnek a Q10 mennyiségétől és természetesen e kettő fog először sérülni, amennyiben az öregedéssel járó csökkenés megjelenik.
A különböző típusú élelmiszerekből viszonylag kis mennyiségű Q10-et kapunk, az egyik legjobb Q10 forrás az élelmiszerekben: organikus hús, hering, szójaolaj, szardínia (bár élelmiszerekből a napi igény töredéke biztosítható). Ezek mellett az emberek képesek a Q10 szintetizálására a szervezetben.
A szervezet sejtjeiben zajló folyamat lelassul, ahogy öregszünk és gyakoribbá válnak a betegségek. A szakértők szerint a szervezet Q10-szintje 20-25 éves korban éri el a csúcspontját, amelytől kezdve csökkenésnek indul.
Hivatalos egészségre vonatkozó állítások a Q10-ről
Az Európai Élelmiszer-Biztonsági Hatóság(EFSA) által bevizsgált Riboflavint tartalmazó termékről a következők állíthatók:
- Hozzájárul a normál energiatermelő anyagcsere-folyamatokhoz
- Hozzájárul a fáradtság és a kifáradás csökkentéséhez
- Hozzájárul a sejtek oxidatív stresszel szembeni védelméhez
- Hozzájárul az immunrendszer megfelelő működéséhez
- Növeli a vas felszívódását
- Hozzájárul az idegrendszer normál működéséhez és a normál pszichológiai folyamatokhoz
- Hozzájárul a nyálkahártya normál működésének fenntartásához
- Hozzájárul a normál vörösvérsejt képződéshez
- Hozzájárul a bőr normál működéséhez
- Hozzájárul a látás normál működéséhez
A hatóanyagról
A CoQ10-nek két formája létezik: az ubiquinone és az ubiquinol. A CoQ10 ubiquinonként indul, majd a sejtekben az erősebb ubiquinollá alakul. Az ubiquinolt az egyik legerősebb antioxidánsnak tekintik.
A CoQ10 „vitaminszerű” anyagnak tekinthető, mivel az emberi sejtek membránjában szintetizálódik, de étkezés útján is magunkhoz vehetjük kisebb mennyiségben. A legbőségesebben a színhúsok tartalmazzák, de megtalálható a sötét leveles zöld zöldségekben is, mint például a spenótban, a kelkáposztában és a brokkoliban, továbbá a diófélék, a tenger gyümölcsei is tartalmazzák, bár zöldekből megenni annyi mennyiséget, amire terápiásan szükség lehet, igen nehéz lenne.
Ezért javasolt a CoQ10 vagy az Ubiquinol táplálékkiegészítőből való pótlása. A rendelkezésre álló CoQ10 kiegészítők nagy része ubiquinon formájú. Az ubiquinol abban különbözik, hogy a Q10 koenzim biológiailag legaktívabb formája. Az aktív formájú ubiquinol szerkezete viszont könnyen megváltozik mind a fény, mind a levegő hatására, aminek hatására visszanyeri oxidált formáját, az ubiquinont.
A vizsgálatok azt mutatják, hogy még így is hatékonyabb lehet az Ubiquinol. Ugyanakkor ugyancsak vizsgálatok támasztják alá azt, hogy még hatékonyabbá tehető a felszívódás akkor, ha a Q10-et sikerül jobban oldahatóvá tenni – ezt egyedülálló módon egy sazbadalmaztatott eljárással egy dán cég tette meg..
A nyers Q10 egy zsírban oldódó kristályos anyag, méghozzá igen nagy molakulaszerkezettel megáldva, amelyet a test gyakorlatilag nem képes felszívni. Az említett dán cég, a Pharma Nord ezt a problémát egy szabadalmaztatott gyártási technikával oldotta meg, ahol a nyersanyag különleges hőkezeléssel és egyedi növényi olajkeverékkel van ellátva, ami a Q10 kristályokat teljesen feloldja a testhőmérsékleten. a nyersanyag és a gyártás a farmattív és a GMP protokoll szerint folyik, ami az oka annak, hogy a Pharma Nord Bio-Quinone Q10 Gold terméke elérte a hatóanyag ilyen jó biológiai hozzáférhetőségét.
A mérések szerint tehát a Q10 különféle formái között ezek alapján az alábbi különbség van:
- Az Ubiquinon a legkevésbé hatékony.
- Az Ubikinol hatékonyabb (annak ellenére, hogy egy része visszaalakul ubiquinonná).
- A legmagasabb felszívódással és hatékonysággal a PharmaNord BioQuinone-ja rendelkezik egy egyedülálló növényi olajkeveréknek köszönhetően.
Számos közzétett vizsgálat azt mutatja, hogy a hatóanyag jó biológiai hasznosulással rendelkezik. Ezt alátámasztja több tanulmány is, mint a KiSel-10 (International Journal of Cardiology, 2013) és a Q-Symbio (JACC, Heart Failure, 2014).)
A ciik folytatódik lejjebb, a lila vonalas szövegrész után, melyben egy kis kitérőt teszek az előbbiek részletesebb bemutatására.
Bővebben arról, miben különleges a PharmaNord BioQuinone
A PharmaNord BioQuinone évtizedek óta a legszélesebb körben eladott Q10 termék a piacon világszerte. A népszerűség egyik fő oka az, hogy a készítmény dokumentáltan magas felszívódással rendelkezik.
A Q10 egy bizonyos fokig érzékeny a napfényre és az oxigénre. A növényi-olaj, amit a Bio-Quinone Q10 tartalmaz, egy speciális technológiai eljárás gondoskodik arról, hogy a hatóanyag ne oxidálódjon. Továbbá a kapszulák nagyon hatékonyak tartalmuk megvédésében a sérülésektől és a tönkremenéstől.A Bio-Quinone Q10 Gold
- A Bio-Quinone Active Q10 növényi olajat tartalmaz, Fény védett lágy zselatin kapszulákba csomagolva.
- A kapszulák szabadalmaztatott szójaolaj-adagoló rendszert tartalmaznak. Az olaj ösztrogénmentes, speciálisan beállított viszkozitással
- Dokumentáltan igazolható rendkívüli magas biológiai hasznosulással rendelkezik.
- A Nemzetközi Koenzim Q10 Egyesület (ICQA) hivatalos referencia készítménye
- A Bio-Quinone Active Q10-ben található nyers Q10 megfelel az emberi testben képződő Q10-nek.
- A Bio-Quinone Q10 több mint 100 kutatásban publikált
Magas biológiai hasznosulás szobahőmérsékleten
A nyers Q10 egy zsírban oldódó kristályos anyag, amelyet a test gyakorlatilag nem képes felszívni.
A Pharma Nord ezt a problémát egy szabadalmaztatott gyártási technikával oldotta meg, ahol a nyersanyag különleges hőkezeléssel és egyedi növényi olajkeverékkel van ellátva, ami a Q10 kristályokat teljesen feloldja a testhőmérsékleten.
A nyersanyag és a gyártás a farmattív és a GMP protokoll szerint folyik, ami az oka annak, hogy a Bio-Quinone Q10 Gold elérte a hatóanyag ilyen jó biológiai hozzáférhetőségét.
A Pharma Nord több mint 20 évet töltött a Bio-Quinone Q10 dokumentációjával, hatékonyságának és biztonságának növelésével. Azonban számos Q10 termék dokumentáció nélkül kerül a boltok polcaira, amelyekről így nem tudni pontosan milyen hatással vannak a fogyasztókra. Ennek következtében számos állítás merült fel arról, hogy milyen Q10 a legjobb.
Egy amerikai kutatókból álló csapat felülvizsgált és kijavított hamis állításokat, ezért mostanra már csak tények maradtak a hatékonyságról és a felhasználásról.
A feldolgozatlan Q10 gyengén szívódik fel
A Bio-Quinone Q10 fejlesztésében a felszívódás volt a kulcs szó, és ezt körülbelül 40 tudományos tanulmány tudja igazolni.
Az egyik legnagyobb kihívása a Q10-nek mint étrend-kiegészítőnek az az, hogy általában nehezen szívódik fel a szervezetben, más szóval alacsony biológiai hasznosulással rendelkezik. A Q10 molekula viszonylag egy nagy molekula, emiatt pedig nehezen szívódik fel a szervezetben és zsírban oldódik.
Lassan szabadul fel a vérbenA Q10 a zsírral együtt felszívódik a bélfalban, majd a nyirokerek a kulcscsont alatti vénába szállítják, ahol kiürül a vénás vérbe. Ez a lassú szállítási mód a Q10 maximális koncentrációját eredményezi a vérben 6-8 órával a lenyelés után. Ezért előnyösebb a Q10-et reggelivel vagy esetleg ebéddel együtt bevenni. Ha napi 1 kapszulánál többet vesz be, a hatás nagyobb, ha az adagot a nap folyamán elosztja – pl. egy kapszulát reggelire és egy kapszulát ebédidőben – ahelyett, hogy a napi adagot egyszerre venné be.
Kristályként nem szívódik fel
A Bio-Quinone Q10 kapszula egy speciális olajmátrixot tartalmaz, amelyben a Q10 molekuláris formában van!
Minden termék kiindulópontja a kristályokból álló nyers Q10, amely a gyakorlatban nem szívódik fel.
A Q10 kristályokat tartalmazó termékeknek kevesebb, mint az 1% szívódik fel, melyek jellemzően tabletta vagy keménykapszula formájában kaphatóak.
Azonban egy rendkívül speciális gyártási eljárásnak köszönhetően a Pharma Nord képes volt jelentősen javítani a felszívódáson, és ez teszi olyan egyedivé a terméket! A Q10-et növényi olajoldatban oldják, és egy egyedülálló, a cég által szabadalmaztatott előmelegítési eljárásnak teszik ki, így a Q10 kristályok teljesen feloldódnak egyetlen molekulába és úgy maradnak a normál testhőmérsékleten is. Ezáltal a lesz kíváló a biológiai hasznosulása, a felszívódása.
Az előkezelés nélküli Q10 kristályformával rendelkezik, amely megakadályozza a hatékony felszívódást. (Ref. 2)
A gyenge összetétel jellemzően Q10 kristályok és olaj keverékét tartalmazza, ami rossz biológiai hasznosuláshoz vezet.
A Bio-Quinone Q10 egy speciális hőkezelésen ment keresztül, amely hópelyhekhez hasonlóvá alakította a kristályszerkezetet.
Ezek a „hópelyhek” teljesen feloldódnak a testhőmérsékleten, így egységes (homogén) keveréket képeznek, amelyet a test könnyen felszív.
Forrás: Ref. 2. Singh RB, et al. Effects on absorption and oxidative stress of different oral Coenzyme Q10 dosages and intake strategy in healthy men. Biofactors 2005;25(1-4):219-24.
Antioxidáns hatása
Tanulmányok kimutatták, hogy a Q10 koenzim biológiailag aktív formájának jelenléte a sejtmembránban segítheti a szabad gyökök által okozott sejt- és DNS-károsodások csökkentését. Ha ez megtörténik, akkor pedig a kutatások szerint csökken a vérnyomás és javul a petesejtek egészsége, a sperma egészsége és így az embrió „minősége” is.
A szabad gyökök olyan instabil molekulák, melyek károsíthatják a sejtszerkezeteket. A normál mindennapi életben a szabad gyökök a testünkben zajló tevékenységekből származnak (például a szabad gyökök az ATP szintézise során képződnek az energia előállítás során), de a környezetünkben lévő vegyi anyagok is szabad gyököket hozhatnak létre. Azt mondják, hogy testünk minden egyes sejtjét naponta körülbelül 10.000 alkalommal támadják meg szabad gyökök, felgyorsítva az öregedési folyamatot.
Ahogy haladunk előre a korral, a test képessége az ubikinon előállítására, és annak ubikinollá való átalakítására egyre csökken. Ennek viszont az energiaszint és a sejtek egészsége látja kárát. Ennek oka lehet a megnövekedett anyagcsere-igény, ami a test öregedésével együtt jár, vagy a nem kielégítő táplálkozás miatti tápanyaghiányok, vagy génmutációk és az oxidatív stressz. Egyes szakértők szerint ez a hanyatlás leginkább 40 éves kor körül válik nyilvánvalóvá, de már 20 éves korban elkezdődhet. Szóval, mit lehet tenni a CoQ10 szintjének növelése érdekében? Kiegészítőben pótolhatod:)
CoQ10 a reproduktív egészség javítása és a termékenység fokozása érdekében
Számos meddőséggel és reproduktív diszfunkcióval kapcsolatos betegség kapcsolódik az oxidatív stresszhez, ideértve az endometriózist, a funkcionális (megmagyarázhatatlan) terméketlenséget, a PCOS-t, a menstruációs ciklus rendellenességeit, a koraszülést, az ismétlődő vetélést, a petesejtek egészségét jelző alacsony AMH értéket, a sperma nem kielégítő egészségét és motilitását. Számos tanulmány kimutatta, hogy az antioxidáns kiegészítők csökkenthetik az oxidatív stresszt, ami pozitívan befolyásolja e kérdések mindegyikének kimenetelét.
Kezdd a petesejtek és a spermiumok egészségével!
A komplikációmentes terhesség és az egészséges csecsemő számára mind a petesejtnek, mind a spermiumnak egészségesnek kell lenniük! A fejlődő embrió sejtjei közvetlenül a fogamzás után nem osztódhatnak megfelelően, ha a petesejtek vagy a sperma egészsége rossz, és így mindez vetéléshez vezethet. Ha a petesejtek és a sperma egészségi állapota nagyon rossz, akkor a fogamzás sem lehetséges, még mesterséges megtermékenyítés révén sem.
A kutatók úgy gondolják, hogy a CoQ10 kiegészítése segíthet a sejtek normálabb működésében és osztódásában azáltal, hogy helyreállítja a normál energiaháztartást a sejtek mitokondriumaiban. Ez nagyon fontos, ha figyelembe vesszük a fogantatást és azt, hogy az élet első szakaszai mennyiben függenek a megfelelő sejtosztódástól.
A petesejtek egészsége – A 35 évnél idősebb nők esetében a tüszők (és a bennük lévő petesejtek) egészsége drámai módon romlik. Miután egy nő 40 éves elmúlt, ez a folyamat egy gyorsabb ütemben folytatódik. Mindegyik petesejt egyetlen sejt, egyetlen petesejt egészségi állapota nagy jelentőséggel bír. Az egyes petesejtekben egy-egy jövőbeli gyermek „tervrajza” található. A DNS a genetikai kód, amelyben kódolva van egy leendő emberi lény egészséges életéhez a feltételek. Az ubiquinolról kimutatták, hogy gátolja a DNS oxidációját (azaz a DNS szabad gyökök által okozott károsodását), ezáltal védi a genetikai kódot.
A Fertility and Sterility folyóiratban megjelent tanulmány kimutatta, hogy a korban előrehaladottabb nők napi 600 mg CoQ10 kiegészítése javította mind a petesejt minőségén, mind emelkedett a sikeres foganások aránya. Más, ugyanebben a folyóiratban publikált tanulmányok szintén hasonló javulást mutattak állatkísérletekben, konkrétan idősebb egerek petesejtjeiben is.
A Pharma Nord Bio-Quinonjából elég a fele mennyiséget bevinni, annak magas hasznosulása miatt, azaz 3×100 mg-ot (elosztva a nap folyamán).
Dr. Robert Casper és a Samuel Lunenfeld Kutatóintézet kollégáinak előzetes vizsgálata azt mutatta, hogy amikor a középkorú nőstény egereknek CoQ10 kiegészítést adtak, több vemhesség jött létre és almonként több utód született. „Azt találták, hogy amikor a CoQ10-et 52 hetes egereknek adták – körülbelül egy egérnél ez számít a középkorúságnak-, petesejtjeik megfiatalodtak. A CoQ10-el kezelt idős egerekben szignifikánsan több tüsző volt … ”.
Spermaszám és egészség – Ahogy minden petesejt tartalmaz DNS-t, úgy az egyes spermiumok is, mely a másik létfontosságú „alkotóelem” egy gyermek létrehozásához. A CoQ10 hiány nemcsak a spermiumban lévő DNS károsodásához vezethet, hanem alacsony szintje befolyásolja a sperma úszási képességét, az úgynevezett motilitást. Az ubiquinol kiegészítésnek kettős támogató rendszere van a sperma egészségére, egyrészt védi, másrészt pedig támogatja a motilitást a sejtek energiájának növelésén keresztül.
A CoQ10 a legmagasabb koncentrációban a sejtek – az összes sejt! – mitokondriumában megtalálható. A spermium esetében ez a középső szakaszban található, azon a helyen, ahol az energiatermelés történik, amely az ivarsejt farki részét támasztja alá. Minél magasabb a CoQ10 szintje a vérben, annál inkább nő a sperma képessége arra, hogy „igen erős úszó” legyen. Egy 2009-es tanulmány kimutatta, hogy az ondófolyadékban az alacsony CoQ10-szint befolyásolja a sperma motilitását, ám a CoQ10-el történő kiegészítés jelentősen javította ezt és helyreállította a sperma motilitását azoknál a férfiakban, akiknek a sperma motilitása nagyon alacsony volt.
Egy tanulmány kimutatta, hogy az egészséges, normál morfológiájú (alakú) spermiumokban, melyekbe 50 mg CoQ10-t inkubáltak, szignifikánsan megnövekedett a motilitásuk. Ugyanez a tanulmány azt is kimutatta, hogy 17 terméketlenséggel küzdő alanynál, akik napi 60 mg CoQ10 kiegészítést kaptak 103 napig, jelentősen javult a megtermékenyülések száma.
Bebizonyosodott, hogy a terméketlen férfiak nem kielégítő spermafunkciója közvetlenül kapcsolódik a megnövekedett szabadgyök-stresszhez. Az Ubiquinol kiegészítése ebben az esetben nagyban hozzájárulhat a sperma egészségének, valamint a reproduktív szerveket alkotó összes sejt és az egész test védelméhez.
Adagolás
A CoQ10 általános javasolt napi dózisa egy átlagos ember számára napi 100 mg.
Azok számára, akik idősebbek, vagy feltételezik, hogy egészségügyi problémáik miatt csökkent a CoQ10-szintjük, napi 200-300 mg-al indíthatnak, majd két hét után a laborban kimutatott emelkedett Q10 plazmaszintről megbizonyosodva az adag csökkenthető napi 100 mg-ra szintfenntartásként.
Amennyiben az AMH szinted (petefészek rezervjéről ad képet) nem kielégítő, 2-3×100 mg-ot szedj a magas hasznosulású PharmaNord BioQuinone-ból (vagy min. 4×100 mg-ot az egyéb termékekből) legalább 3 hónapig (ha lombikprogramra készülsz, akkor előtte közvetlenül min. 3 hónapig).
A kiegészítő szedésének befejeztével a test Q10 szintje ugyanolyan szintre tér vissza, mint a szedést megelőzően, tehát nem befolyásolja a test önálló Q10 termelésének képességét.
Ellenőrzött vizsgálatokban nem regisztráltak semmilyen nemkívánatos hatást, még akkor sem, ha 1200 mg-os adagot alkalmaztak naponta egy éven keresztül.
Q10 készítmények a Harmóniaboltban:
BioQuinone (100 mg, magas felszívódású ubiquinone) – EZT AJÁNLOM!
BioQuinone és Szelén (100 mg, magas felszívódású ubiquinone és magas felszívódású szelén) – EZT AJÁNLOM!
Ennek a fenti két készítménynek az alapanyaga gyógyszerészeti minőségű és teljesen megegyezik a testben képződő társáéval. Ez a fermentált Q10 nem tartalmaz ismeretlen természetű szennyeződéseket. Egyedülálló növényi olajkeverékének köszönhetően a termékben a Q10 rendkívül stabil és jó felszívódással rendelkezik, és ebben tér el a piacon fellelhető más Q10 készítményektől.
További Q10 termékek (melyek fokozatosan kivonásra kerülnek a Harmóniaboltból):
Hagyományos Ubiquinone 1 (100 mg)
Hagyományos Ubiquinone 2 (100 mg, hagyományos forma)
Ubiquinone halolajban (100 mg, hagyományos forma)
Ubiquinol 1 (30 mg, bioaktív forma)
Ubiquinol 2 (100 mg, bioaktív forma)
Az étrend fontossága
Az Ubiquinol kiegészítő szedésével önmagában nem érheted el célodat, ha az egészséges táplálkozás és a helyes életmód nincs a helyén. Az étrend szerepe a sejtek egészségében és a termékenységben valóban az alapja a megfelelő reproduktív funkciónak.
Ne ess abba a hibába, hogy azt gondolod, a kiegészítők önmagukban elegendők a célod eléréséhez, mert azok csak felgyorsítják és könnyebbé teszik az oda vezető utat.
A teljes értékű, tápanyagdús élelmiszereket preferáló ún. termékenységfokozó étrend nélkül egyetlen étrendkiegészítő sem lesz túl hatékony.
Tudj meg többet a termékenységfokozó étrendről itt:
Bevezető a természetes termékenységfokozó étrend alapjaiba
Teljes természetes termékenységfokozó étrend
Kiegészítés más antioxidánsokkal
Azok számára, akik javítani akarják a reproduktív funkcióikat, fontos megtanulni, mi a szerepük más antioxidánsoknak, melyek „egy nagy családot” alkotnak funkcióik betöltésében.
A Q10 nem az egyetlen antioxidáns, amely fontos a termékenység szempontjából, a liponsav, az E-vitamin, a C-vitamin és a glutation is fontosak.
Az antioxidánsok egymásra támaszkodnak, hogy újjáélesszék egymást, így mindegyik folytathatja a sejtek egészségének és működésének védelmét. Noha az ubiquinolt az antioxidánsok közül a legerősebbnek tekintik, ezeknek az antioxidánsoknak a test megfelelő működésében – beleértve a petesejt és a spermium egészségét is – fontos szerepe van.
Tudj meg többet ezekről a fontos antioxidánsokról itt: Antioxidánsok és termékenység
Csökkentsd a szabad gyököket az életedben!
Az emberi testet naponta bombázzák a szabad gyökök. A Q10, az antioxidánsok és az étrend nemcsak javíthatják a sejtek egészségét és energiáját, de csökkenthetik a szabad gyököknek való kitettségedet is.
Kerüld az autók kipufogógázát (ha városban laksz, teremts időt a tiszta, friss levegőn való szabad mozgásra), a vegyi anyagokat, a dohányzást, az alkoholt, a túlzott testmozgást és a hidrogénezett olajokat és így minimalizálni tudod a szabad gyökök okozta rombolást a testedben.
Alacsony AMH…Hogyan növelheted a petesejtjeid egészségét?
Egy jelentős tanulmányban 300 mg CoQ10-et adtak még két másik hatóanyaggal alacsony AMH-val rendelkező nőknek, akiknek ez 3 hónap alatt segített a petefészek rezervjéről adott érték javításában.
Kérd a segítségemet a részletek érdekében, valamint beszélj az orvosoddal. A fenti tanulmányban használt készítményeket csak előzetes állapotfelmérés után kezdheted el, mivel az egyes hormonális állapotokban eltérő lehet az adagolás, illetve a beszerzésben is a segítségedre leszek.
Tudj meg többet erről: Hogyan növelheted a petesejtjeid egészségét 90 nap alatt
GYIK a Q10-ről
1 – Fent van a Q10 a dopping listán?
Mivel a test önállóan is termel Q10-et, és mivel szinte minden étkezésünkkel viszünk be Q10-et, ezért látszólag lehetetlen a Q10-et tartalmazó étrend-kiegészítőt doppingként kezelni. A Q10 koenzimként (hordozó enzimként) működik a sejtekben, és így az izmok energiatermelő mitokondriumában is.
Valamennyi Q10-et termelhetünk a májban, és emellett kisebb mennyiségű Q10-et szerzünk az étkezések során is. Sok sportoló szed Q10 étrend-kiegészítőket, hogy ellensúlyozzák a Q10 veszteségüket, tehát a Q10 kiegészítők nem minősülnek doppingnak.
Továbbá, a Q10-es készítményünk biztonsági dokumentációjának részeként a Pharma Nord tesztelte a Magyar Dopping Intézet segítségével a lehetséges doppingellenes hatásokat. Ez a tanúsítvány elsősorban olyan sportolók számára készült, akiknek pontosan tudniuk kell, hogy mit fogyasztanak.
2 – Melyik Q10 szívódik fel a legjobban?
A mai napig több mint 40 tudományos tanulmányt tettek közzé, amelyek azt mutatják, hogy az felszívódás után a Q10 ubikinon formája viszonylag jó biológiai hozzáférhetőséggel és hatékonysággal rendelkezik. A QH (ubiquinol) biológiai hozzáférhetőségéről és hatékonyságáról azonban nem áll rendelkezésre sok bizonyíték.
Különböző Q10 termékek kaphatók tabletták vagy kapszulák formájában.
Q10 molekula egyedülálló mérete – jelentős méretű, kb. 5,5 nm hosszú és 864-szer nehezebb, mint egy hidrogénatom – azt jelenti, hogy a Q10 alapvetően nem könnyen felszívódó anyag.
A nyers Q10 narancssárga, barna kristályos por, és ezek a Q10-kristályok nem szívódnak fel közvetlenül a testben. A feldolgozatlan Q10 por felszívódása kevesebb, mint 1%. Emellett a Q10 egy zsírban oldódó anyag, amelyet a vékonybélben zsírral kell felszívni. A Q10 molekulához más anyagokat is csatolhatunk, ami valamivel víz-oldhatóbbá válik, de ezzel a nagyobb Q10 molekula még nagyobb lesz, ami az előny eltűnését eredményezi, és a Q10 komplex továbbra is nagyrészt zsírban oldódik.
Lenyűgözőnek tűnik, ha azt állítjuk, hogy a Q10 termék háromszor jobban elnyelhető, mint egy rivális termék, de ha a rivális termék egyszerű Q10 kristályokból áll, kevesebb mint 1% -os felszívódási rátával, akkor az állítás nem különösebben lenyűgöző.
A Q10-et tartalmazó étrend-kiegészítők gyártói a nyers Q10-et különleges módon kell kezelniük a hatékony felszívódás érdekében. A legtöbb biológiailag hasznosuló Q10 terméket növényi olajban oldjuk, amelyben a kristályok teljesen mértékben fel tudnak oldódni.
3 – Miért nem érzem a Q10 hatását?
A legtöbb ember a Q10 kiegészítés hatását közvetlenül vagy közvetve tapasztalja. Az utóbbi példa lehet az, hogy hirtelen elfeledkezel a szokásos délutáni pihenésről.
Számos úgynevezett energiaalapú termék szerzi a hatását koffein és a koffeinszerű anyagokat tartalmazó különböző növényi származékokból, amelyek stimulálják a mellékveséket a stresszhormonok kiválasztásában. A koenzim Q10 viszont minden testsejtben jelen van, és része a sejtek természetes termelési módjának. Így a testben lévő biokémiai folyamatok és a tapasztalatok nem azonosak a két különböző terméktípus esetében.
Az a tény, hogy nem érzi a Q10 közvetlen hatását, szintén az alábbi tényezők egy vagy több okának köszönhető:
- Az alacsony biológiai hasznosulással rendelkező Q10 terméket szed
- A Q10-et étkezés közben és nem zsírral együtt szedi
- Csökkent zsírelnyelődése van a bélből
- Olyan fiatal még, hogy a Q10 szintje még mindig magas
- Ön olyan gyógyszereket szed, amelyek csökkentik a szervezet saját Q10 termelését olyan mértékben, amely magasabb kompenzációs Q10 adagot igényel
- A Q10-et vacsorára szedi, és ezért alvás közben csak éjszaka éri el a maximális vérszintet (kb. 6 óra a bevételig, amíg a Q10 a vérbe kerül)
- Több időre van szüksége. Egy hónap vagy hosszabb ideig tart, amíg a test szövetei elég telítettek lesznek Q10-el
- Nagyobb adagra van szüksége
4 – Hogyan hozhatom ki a legtöbbet a Q10 termékemről?
Mivel a Q10 zsírban oldódó anyag, fontos, hogy a zsírtartalmú étkezéssel együtt bevegye. A Q10 bevétele után a Q10 maximális mennyisége a vérben körülbelül 6 órával mérhető. Tehát sokan úgy tartják optimálisnak, ha reggelire vagy ebédre szedik be.
Ha már szedz halolajat, akkor együtt a kettő még hatékonyabb.
Ha naponta több mint 1 ubiquinon kapszulát vesz be, az abszorpció nagyobb lesz, ha a napi dózist – azaz 1 kapszulát reggelire és 1 kapszulát ebédidőben – osztja el, ahelyett, hogy a teljes napi adagot egyszerre bevenné. A napi Q10 szedésének hatása rövid idő elteltével észlelhető.
A Q10 szedése során ajánlott elkerülni az E-vitamin (> 250 mg) nagyon nagy adagját.
A szelén nyomelem a Seleno protein tioredoxin-reduktált része, amely segíti az ubiquinon ubiqionollá történő csökkentését a szervezetben.
Továbbá kiegészítheti az aminosav karnitint, amely szorosan együttműködik a Q10 sejtekkel a sejtek mitokondriumában. A karnitin segít a zsírsavaknak a mitokondriumokba való szállításában, és a Q10 részt vesz az oxidációs folyamatban, amely ezeket a zsírsavat az ATP formájában energiává alakítja.
5 – Hogyan optimalizálhatom a test saját Q10 termelését?
Lehetőség van a test saját Q10 termelésének növelésére a gyakorlatban és a tápanyagok bevitelének optimalizálásával. A sejt Q10 termelése komplex folyamat, amely számos biokémiai lépést tartalmaz.
Ahhoz, hogy a test Q10-et termeljen, szükség van egy B-vitamin-komplexre, a C- és E-vitaminokra, a szelénre és a magnéziumra, valamint számos nyomelemre. Egy vagy több ilyen tápanyag hiánya jelentősen befolyásolja a szervezet Q10 termelését. A rendelkezésre álló Q10 növekedése a testben általában nagyobb, még egy kis Q10-es napi adag mellett is.
6 – Melyek a Q10 legjobb táplálkozási forrásai?
Étrendünk nem tartalmaz túl sok Q10-et. Átlagosan mindössze 3-6 mg Q10-et kapunk naponta a táplálékbevitelünkből (Pravst I, et al., 2010.)
A gabonatermékek általában koenzim Q9-et tartalmaznak, míg a szójabab tartalmaz egy kevés Q10-et.
Valamennyivel több Q10 található a dióban, mandulában, olajban gazdag gyümölcsökben és zöldségfélékben, különösen a spenótban.
Továbbá a halak, különösen a szardínia, amely kétszer annyi Q10-et tartalmaz, mint a marhahús. Ennek ellenére egy kilogramm szardínia, két font marhahús vagy 2,5 font földimogyoró kellett volna enni ahhoz, hogy 30 mg Q10-et kapjunk.
7 – Vannak-e káros hatása a Q10-nek?
Azokban a vizsgálatokban, amelyekben a Q10-et tesztelték, az 1500 mg-ig terjedő napi dózisok nem okoztak komoly jellegű káros hatásokat. Csak nagyon kevés esetben fordult elő enyhe természetű mellékhatás. Ritkán előfordulhatnak olyan tünetek, mint a fejfájás, szédülés, hányinger, székrekedés, hasmenés és emésztési zavar. Nem zárható ki azonban, hogy e tünetek némelyike a kapszulából vagy a hozzáadott növényi olajból származhat, és nem a Q10-ből.
8 – Milyen hosszan szedhetek Q10-et?
A Q10-et általában nagyon biztonságosnak tekintik. Hosszú távú vizsgálatok, illetve nagy dózisú vizsgálatok megmutatták, hogy a Q10 szedése biztonságos hosszútávon. Ezenkívül a Q10 kiegészítése nem csökkenti a szervezet saját termelését.
A kiegészítés befejezése után a test Q10-szintje az előző szintre ugrik. Ez bizonyítja, hogy a Q10 kiegészítés nem befolyásolja a szervezet szintetizálási képességét. Minden azt jelzi, hogy biztonságosan folytathatja a Q10 élethosszig való szedését.
9 – Mi a különbség az oxidált Q10 (ubikinon) és a redukált Q10 (ubiquinol) között?
A Q10 egy redox molekula. Legismertebb az oxidált formája, az ubiquinon, amely az egyetlen Q10-es típus, amely az első Q10-es készítmények között tartottak számon Európában röviddel az 1990-es bevezetése óta. Globálisan az ubiquinon is az egyetlen Q10 formája volt, amelynek hatását tudományos tanulmányokban dokumentálták az ubiquinol bevezetéséig. A Q10 csökkentett formájú Ubiquinol-t 2006-ban hozták először a piacra. Azóta az ubiquinol aktív Q10-ként került forgalomba, bár nem aktívabb, mint az ubikinon.
Mindent összevetve, nincs sok tudományos bizonyíték az ubiquinolról. Más szavakkal: A Q10 hiányállapotok megelőzésére és kezelésére vonatkozó szinte minden dokumentációt ubikininnel végeztünk, és ez magában foglalja a Bio-Quinone kapszulákat alkalmazó kutatási tanulmányokat is.
Molekuláris szinten az ubikinon (oxidált Q10) és az ubiquinol (redukált Q10) közötti különbség nem nagy. Az Ubiquinolnak két extra hidrogénionja van, és oxigénnel együtt a Q10 molekula fején egy úgynevezett hidroxilcsoportot képez, amely egy kinongyűrű.
A Q10 két formája azonban meglehetősen eltérő szerepet játszik a testben. Ubiquinol adományoz elektronokat, míg az ubikinon elektronokat fogad. Az Ubiquinol fontos szerepet tölt be antioxidánsként a szervezetben, de a sejtek energiatermelő mitokondriumában a két forma folyamatosan vált az egyik formából a másikba – vagyis az oxidáltról a redukált formába és vissza. Így nem lehet azt mondani, hogy a Q10 egyik formája aktívabb vagy fontosabb, mint a másik.
A Q10 két formája különböző színű. A normál Q10 tiszta narancssárga, sárgás anyag, míg az oxidatívan instabil redukált Q10 tejfehér színű. Ezért könnyű ellenőrizni, hogy a megvásárolt termék normális vagy redukált Q10. A szervezet sejtjeiben termelt Q10-et Q10-ben oxidáljuk, míg a vérben keringő Q10 90-95% -a csökkent Q10 formában van.
A táplálékból származó Q10 mind az ubiquinonból, mind az ubiquinolból áll, mindegyik körülbelül fele. Mindkét forma zsírral együtt felszívódik a bélben. A Q10 lassan a nyirokból a vérbe kerül. Már a bélfalon a nyirokba történő áthaladás során az felszívódott ubikinon redukált ubiquinolokká alakul.
Következésképpen nincs ok arra, hogy válasszon olyan terméket, amely ubiquinolt tartalmaz, mivel a szervezet képes ubikinon felszívódására és átalakítására a bélből ubiquinollá. A test természetesen képes önmagában csökkenteni a Q10 ubiquinont.
A Q10 terméknek a bélből történő felszívódásának képessége az egyik legfontosabb szempont. Úgy találták, hogy a jó minőségű ubikinon jobban felszívódik, mint az ubiquinol. Néhány nem megalapozott jelentés azonban azt sugallja, hogy az ubiquinollal rendelkező termékek relevánsak lehetnek azoknak az embereknek a nagyon kis hányadánál, akik csökkentek a Q10 felvételt a bélből.
Végül az ubiquinol készítmények általában drágábbak, mint az ubikinon készítmények.
Források (a szövegben megjelölteken túl):
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/m/pubmed/27255570/
https://rbej.biomedcentral.com/track/pdf/10.1186/1477-7827-9-23?site=rbej.biomedcentral.com
https://link.springer.com/article/10.1007/BF03346521
https://www.fertstert.org/article/S0015-0282(11)01512-3/fulltext
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC5870379/
https://www.fertstert.org/article/S0015-0282(09)01557-X/fulltext
https://pharmanord.hu/