
Ingyenes előadás – Kóstolj bele a tudásba
Visszajelzések a program résztvevőitől – akik babát terveztek és megtalálták az utat.
Teljes, szerkesztetlen visszajelzések a Termékenységtámogató Program résztvevőitől.

Nagyon értékes, értelmezhető, hasznos információkkal gazdagodtam! Saját testünk működését valóban megismerni az egyik legfontosabb! Minden nőtársamnak szívből ajánlom a programot! Nagyon sokat köszönhetek neked, hogy sikeresen megfogantam az első gyermekemmel hosszú évek küzdelmei után, és továbbra is tartottam magam az általad tanultakhoz. Mert szerettünk volna kistesót is – és nem egészen egy hónapon belül természetes úton meg is érkezik közénk!

Az utolsó pillanatban találtalak meg, már benne vagyok a korban. Az AMH szint miatt a lombikot sem vállalták. 3 hónap múlva a kezemben volt a pozitív teszt. Gyönyörű kislányom született.

Ennek tankönyvi anyagnak kellene lennie és tanítani kellene az iskolában. Hiába származom orvos családból, e téren óriási hiányosságaim voltak. Kati segített, hogy hamar édesanya legyek.
Képzeld, a programba csatlakozással elkezdtem megfigyelni mikor van peteérésem, ahogy tanítottad – és sikerrel jártunk, megfogantam!
PCOS és inzulinrezisztenciám van. Már több mint egy éve nem volt havi menstruációm – Kati tanácsainak hála már az első hónapban sikerült meghozni és azóta is rendszeres. Most a peteérésen és az inzulinrezisztencián dolgozunk.
A hormonértékeim javultak, a vércukrom is rendeződött, fogytam is. Sok mindent megértettem, így könnyebb volt változtatni a kialakult szokásaimon.
Nagyon fontos, és orvosi rendelőkben el nem hangzó ok-okozati összefüggéseket mutat meg nekünk élő példákkal Kati. Igazán pontosan, precízen mutatja mindenkinek a helyes utat, amit csak követni kell. Nagyon hálás vagyok, hogy találkoztam Katival – azt sajnálom csak, hogy nem 10 évvel ezelőtt kezdtem bele a programba!
A leckék nagyon hasznosak, valóban meg lehet érteni testünk működését, minden mindennel összhangban van. Miután megértettem, hogyan működnek a hormonjaim, sikeresebben tudom csinálni a diétámat és szedni a táplálékkiegészítőimet.
Amíg nem vettem részt Kati programján, addig a szervezetem egy fekete doboz volt számomra. Kati segítségével értettem meg az összefüggéseket, hogy mi okozza a problémát, mi mire hogyan reagál.
Olyan információkat kapunk amit orvosoktól nem és ez nagyon tetszik, mivel a problémákra megoldást keresünk és nem azt szeretnénk, hogy kísérleti alanyok legyünk teletömve gyógyszerekkel. A tudás, amit kaptunk, lenyűgöző!
Elég sok infót, tudást gyűjtöttem össze az elmúlt időszakban, amik persze hasznosak voltak, de a konzultáción további elméleti és gyakorlati információkat kaptam, összefüggéseket, ok-okozati viszonyokat fedeztem fel, valahogy összeállt a rendszer. Katival a beszélgetés a nyugalom és elfogadás légkörében zajlott, partnernek tekintett, minden kérdésemre alapos és befogadható választ kaptam.
Katival a személyes konzultáció gördülékenyen ment. Rendkívül segítőkész, kérdéseimet maradéktalanul megválaszolta és szakmailag pontos, precíz. Csak ajánlani tudom mindazoknak, akik babát szeretnének vagy csupán hormonális problémáikra keresik a választ.
2 év alatt szedtem össze, hogy mit kellene szednem. Aztán volt amit nem mertem szedni, és volt, amit pont most hagytam abba – nem is tudom, miért. A programban végre mindent érthetően, összefüggéseiben kaptam meg.
Kati segített nekem akkor, amikor a gyermekáldás elé akadály gördült. Úgy örülök, hogy egymásra találtunk, hamar Édesanya lettem. Legjobban a holisztikus szemléletét szeretem, azt, hogy megérti mi történik velem, és el is tudja magyarázni az összefüggéseket.
Az ember lánya csak kapkodja a fejét, ahogy ráeszmél Kati tanításaiból, hogy hogyan is működik a testünk, és hogy a hormonok tekintetében is minden mindennel összefügg. Jó tanács: ragadj papírt és ceruzát, hogy ne felejtsd el amiket mond – érdemes leírni!
Nagyon hálás vagyok a teljes program összeállításáért! Több, mint 10 éve próbáltam különféle módszereket az endometriózis visszaszorítására – egyik sem volt annyira hatékony, mint ez a 4 hónapos program! A tüneteim enyhültek, a labor eredményeim jelentős mértékben javultak!
Minden nőnek ajánlom, hiszen fontos tisztában lennünk ezekkel az információkkal, hormonrendszerünk egészségének fenntartásához és működésének megértéséhez.
Nagyon örülök hogy itt jártam! Ami az általános egészségügyi protokollból kimarad, itt megértettem és megoldási tervet is kaptam. Csodás szakma, figyelmes szakember.
Kati alapos szakember, empatikus, és minden összefüggést szuper érthetően magyaráz el a programjában. Teljes körűen kezeli a problémákat. A segítségével immár pontosan tudom mi a következő lépés, amit tennem kell.
Nagyon részletesen elmagyarázott mindent, Kati. Elfogadta ha más gyógyszert, készítményt kérdeztem és azonnal utána nézett, mennyire hatékony és megbízható. Sokat segített ez a konzultáció.
A program elvégzésével több ismerősömnél is felismertem a progeszteronhiány okozta tüneteket vagy az inzulinrezisztenciára utaló jeleket és tudtam nekik ajánlani Katit.
Velemenyem szerint a program rendkivül szervezett, jól felépített kurzus volt, mely hasznos informaciokkal szolgalt úgy egészségügyi végzettséggel nem rendelkező, mint egészségügyi szakemberek számára.
A program kezdetén nagy segítséget jelentett a részletesen összeállított labor csomag. Korábban már voltam pár vizsgálaton, de minden szakorvos csak a saját területén vizsgált pár paramétert. A Kati által összeállított, majd kiértékelt lista teljes képet adott arról, hogy hol lehet a probléma.
Rögtön megfogott Kati felkészültsége, komplex, mély tudása, igényessége és őszinte lelkesedése. Összetett, minden területet átfogó, igen részletes és alapos tudást kaptam, ami rengeteg pozitív egészségügyi változást hozott nekem.
„Ezt mindenkinek tanítani kellene már az iskolában.” Évek óta nem találtam megoldást a problémámra, de végre megértettem az összefüggéseket a tüneteim között, és tudtam, min kell változtatnom.
Meddőséggel küzdöttem, amire a hagyományos orvoslás nem talált megoldást. Majd itt, az egyénre szabott terápia által hamarosan rendbe jött a hormonrendszerem egyensúlytalansága és megfogant a gyermekünk.
Decemberben csatlakoztam a programhoz és azóta sok mindent tanultam és alkalmaztam. 100% bizonyossággal megállapítva: nincs ott a polip, nem kell megműteni, kezdhetjük a próbálkozást! Végtelenül hálás vagyok.
Hála neked is, megfogant egy kis élet, a 0. ultrahangon szépen látszott, a szívhang is rendben volt! Most betöltött 7 hetes a magzat.
A 4 napos tisztítókúra remekül sikerült – ha gondolkoztok rajta, vágjatok bele! Már a kúra utáni napokban éreztem a jótékony hatását. Mindenkinek sok sikert kívánok hozzá!
Kati rávilágított a mellékvesék kimerülésére, amire célzottan kezdtem el étrend-kiegészítőt szedni. Még közel sem értem el a célt, de a változás érezhető.
Gyors fordulat következett be, pozitív a tesztem :)))
Kati nagyon nagy szakértelemmel támogat, kérdéseimre körültekintően válaszol. Bár még nem tartunk az út végén, de az ő segítségével 3 hónap alatt többet tanultam, mint másokkal az elmúlt 2 év során.
A program során sok új ismeretanyaggal lettem gazdagabb, amit hasznosan tudok alkalmazni a ciklusom monitorozása közben is.
Szerencsésnek érzem magam, hogy rátaláltam Katira! Végre konkrét tudást és gyakorlatba emelt, holisztikus eszközöket kaptam, amiknek már egy hónap után éreztem a jótékony hatását. Teljes szívvel és bizalommal ajánlom!
Nagyon hasznos információkhoz jutottam a programból és az egyéni konzultáció során, amelyeket sehol nem részleteztek számomra ilyen minőségben. Végre megértettem, hogyan működnek a hormonjaim. Nagyon köszönöm, Kati.
Több inszemináció után végre sikerült, és ezt neked köszönhetem, mert végre tudtam, mit szedjek és hogyan étkezzem!
Maximális odaadással, szakértelemmel és részletességgel összerakott program! Nagyon fontos számomra a természetesség, ezért választottam ezt a programot.
Körülbelül 3 hete veszek részt Kati termékenységnövelő tanfolyamán. Nagyon részletes, most áll össze a kép bennem a női testtel kapcsolatban. Kati nagyon segítőkész, nagyon örülök a lehetőségnek.
Kiegyenesítettél nálam jó pár kanyart a gyermekvállalás útján. A szakember listát elmentettem, biztos, hogy onnan fogok választani a jövőben, ha kell. Sok sikert neked és mégegyszer köszönöm a munkád!
Örülök, hogy jelentkeztem, mert nagyon jól éreztem magam veletek. A másik véleményem, hogy ennek tankönyvi anyagnak kéne lennie és tanítani kéne az általános iskolában.
Hormon egyensúly terapeuta (természetes endokrinológia), perinatális tanácsadó és termékenységi specialista
Pontosan látom, mi a különbség a sikeres és sikertelen próbálkozások között.
Mottója: „A nők harmóniájáért"

Csatlakozz azokhoz a nőkhöz, akik Kati segítségével holisztikus szemlélettel közelítik meg termékenységüket – és megtalálják az utat.
Kóstolj bele a tudásba és regisztrálj az ingyenes webinárra!